Konferencia-részvételi Pályázat

 

A Természettudományi Kar Tudományos Diákköre pályázatot hirdet minden az alapképzésben részt vevő TTK-s nappali tagozatos hallgató számára szakmai konferencián történő aktív részvétel támogatására. A hazai vagy nemzetközi szakmai konferencián elfogadott előadással vagy poszterrel részt vevő hallgatók pályázhatnak.

A pályázó a részvételi díjra, vagy más dologi költségek fedezésére pályázhat legfeljebb 50 ezer forint értékig.

A pályázatnak tartalmaznia kell:

ˇ            Kitöltött jelentkezési lapot, melyet innen lehet letölteni.

ˇ            A konferencia szervezőinek nyilatkozatát az elfogadott poszterről vagy előadásról.

ˇ            A konferencia meghirdetésének részleteit.

ˇ            Egy a részvételt támogató témavezető ajánlását.

 

A konferencia-részvételt a TTK HÖK utazási támogatással is kiegészítheti.

 

Beadási határidő: 2004. október 30.

A pályázatot az Északi Tömb 4. emelet 440-es, vagy 439-es szobában kell leadni (Szerves Kémia Tanszék). A pályázati összegekről legkésőbb december 1-ig tételesen, hivatalos számlákkal el kell számolni.

 

ELTE TTK TDT