1998/99-évi TDK dolgozatok összefoglalói

Zajnöveléssel elért rendeződés

Farkas Illés IV. fizikus hallgató
Témavezető: Vicsek Tamás, ELTE TTK Biológiai Fizika Tanszék

A gyalogosforgalom résztvevői mindannyian önálló döntéseik szerint mozognak, ennek ellenére együttes viselkedésük nagy sűrűség esetén jól leírható statisztikus eszközökkel. Ilyenkor minden gyalogos el akarja kerülni az összeütközést a körülötte lévőkkel, ezért erősen figyelnie kell azok mozgását. Bár ez a kölcsönhatás nagy gyalogossűrűség esetén rövid hatótávolságú, mégis hosszútávú korrelációk és mintázatok felépüléséhez vezet. Egy ilyen, igen gyakori mintázat a gyalogosforgalomban néhány, azonos irányban haladó és egymást követő gyalogos sora. Az ilyen sorok ellentétes irányban haladó tömegeken képesek áthatolni, és fennmaradnak mindaddig, amíg a sorban mozgó gyalogosok számára a sorral együtt való lassabb mozgás céluk elérése érdekében megfelelő kompromisszum.
Érdekes módon a sorok reprodukálhatóak egy egyszerű, önhajtott részecskéket tartalmazó statisztikus fizikai modell segítségével, amely az emberekre speciálisan jellemző döntéseket nem használja (ilyenek például: inkább azt követem, akinek a hátát látom; jobbra tartok), tehát valószínűleg az emberi, intelligens döntések csupán erősítik a kialakuló mintázatok stabilitását. Ugyanebben az egyszerű modellben a gyalogosok mozgatása során használt zaj növelésével megfigyelhető a sorok felbomlásával a teljes forgalmat megbénító torlódások kialakulása is. Az ekkor megfigyelhető fázisátalakulás rendparaméterének az egyes gyalogosok hatékonyságának összegét választottuk (egy gyalogos hatékonysága: mekkora az elmozdulása abban az irányban, amerre haladni kíván). Bár a fázisátalakulás során a zaj növelésével a rendparaméter 1 körüli értékről közel 0-ra csökken, ez mégis "befagyást" jelent, hiszen a fázisátmenet után a rendszerben található összes gyalogos mozgása korrelált.

Evolúciós alkalmazkodás modellezése

Mizera Ferenc, Ágoston Gábor, IV. fizikus hallgatók

Dolgozatunkban egy adott külső körülmény-együtteshez (feladathoz) legjobban alkalmazkodó viselkedésforma (algoritmus) automatikus, evolúció útján történő kialakulásának a modellezéséről írunk. Magyarul a darwini evolúció-elméletből mi csak az öröklött viselkedésformák kialakulását próbáljuk számítógépes szimuláció útján vizsgálni. Célunk ezzel kettős. Egyrészt magának az evolúciónak akarjuk bizonyos sajátságait, érdekes jelenségeit egyszerű modell és számítógépes szimuláció segítségével leírni, másrészt gyakorlati problémák megoldására is alkalmassá akarjuk tenni evolúciós algoritmus-fejlesztő módszerünket. A konkrét megvalósításhoz az ún. 'artificial life' modellek egy általunk kitalált módosulatán dolgozunk, - ennek fejlesztése még folyamatban van, de már a jelen stádiumban is igen sokféle kísérlet elvégzésére alkalmas, melyek közül néhány egyszerűbbet el is végeztünk, - de tulajdonképpen még csak munkánk kezdetén járunk. Az 'artificial life', mint tudományterület, magába foglalja mindenféle biológiai folyamat, jelenség számítógépes modellezését, megvalósítását. Ennek egyik ága az élőlények külső körülményekhez történő alkalmazkodásának modellezésével, és ennek gyakorlati alkalmazásaival foglalkozik. Itt alkalmazkodáson belül tanulást és evolúciós fejlődést szokás megkülönböztetni, ezeken belül pedig már konkrét modellek, eljárások sorolhatók fel. A mi modellünk sajátsága abban áll, hogy mi minden alkalmazkodási metódust az evolúciónak próbálunk alárendelni, oly módon, hogy mesterséges világunk 'hangyáknak' elkeresztelt egyedeinek minden, a szakirodalomban eddig megjelent alkalmazkodási eljárásra megadjuk a lehetőséget, - kiegészítve persze ezeket saját ötleteinkkel, - s azután a szimuláció során már az is a kísérletileg eldöntendő kérdésekhez tartozik, hogy egyáltalán mely alkalmazkodó metódusok fejlődését 'érdemes siettetnie' a populációnak. Ezzel egyrészt mintegy a lehető legáltalánosabban próbáljuk megközelíteni a konkrét evolúciós problémákat, másrészt a gyakorlati alkalmazásoknál nagyobb hatékonyságot remélünk eljárásunktól, mint annak építőköveitől, vagyis azoktól a metódusoktól, melyeket ily módon kombinálunk.

Üreges katódú ezüst-ion lézer működési paramétereinek vizsgálata

Horváth Péter, IV. fizikus
Témavezető: Dr. T. M. Adamowicz, Mikro-és Optoelektronikai Intézet , Varsói Műszaki Egyetem

Az ultraibolya tartományban működő lézerekre nagy igény mutatkozik mind tudományos, mind műszaki célokból. Jelenleg például a mikroelektronikai iparban kiterjedten használnak nagy teljesítményű impulzusüzemű excímer lézereket az integrált áramkörök mintázatának fényképezéséhez. Az integrált elemek sűrűségének növeléséhez azonban javítani kell a lézerek nyalábtulajdonságain. A hagyományos, pozitív oszlopú gázlézerek köztudottan a legjobb nyalábtulajdonságokkal rendelkeznek, azonban a pozitív oszlopban az elektronok alacsony energiája miatt nincs lehetőség UV átmenetek gerjesztésére. Az üreges katódú lézerekben azonban a kisülés negatív fényét használják lézerátmenetek gerjesztésére, és ilyen kisülésben ezüst-ion 224 nm-es vonalán már megfigyeltek (kvázi)folytonos lézerműködést. Jelen dolgozatban egy ilyen, UV átmenet gerjesztésére is alkalmas üreges katódú lézer működési paramétereit vizsgáljuk.
Az üreges katódú lézerek másik fontos előnye az, hogy ilyen geometriában a katódot bombázó nagyenergiájú ionok hatására a katód anyaga folyamatosan a kisülési térbe porlik, így jelentős - az egyensúlyi fémgőzkoncentrációnál jelentősen nagyobb - koncentráció érhető el olyan fémekből is, melyek forráspontja a szobahőmérsékletnél sokkal magasabb (cink, réz, ezüst, arany). Az UV tartományban működő lézerek fejlesztésében nagy lépést jelentett a nagyfeszültségű üreges katódú lézerek megjelenése. Jelenleg kétfajta geometriát használnak kiterjedten: az ún. szegmentált és helikális katódú geometriákat. Mi ez utóbbival végeztünk méréseket az ezüst-ion 840 nm-es vonalán. Ezen vonal vizsgálatából hasznos következtetéseket lehet levonni a 224 nm-es vonalra vonatkozóan is, ugyanis a két vonal gerjesztési mechanizmusa gyakorlatilag azonos.
A vákuumrendszerben két kisülési cső helyezkedett el közös optikai tengelyen, a méréseket 6-12 Torr nyomású hélium-argon keverékben végeztük. A mérések során meghatároztuk az optimális nyomást, keverékarányt, azután a későbbiek során már az optimális körülmények között mértük az aktív közegre és a rezonátorra vonatkozó paramétereket: a kisjelű és telített erősítéseket; a teljes kimenő lézerteljesítményt, a tükrök transzmisszióját, valamint meghatároztuk a maximális lézerteljesítmény eléréséhez szükséges optimális tükör-transzmissziót.
Méréseinkből kitűnik, hogy 20 cm-es kisülési csőben 2 A kisülési áramnál kb. 60%/m erősítést sikerült elérnünk, ami megközelíti a korábban hagyományos üreges katódban 75 cm-es hosszon 100 A kisülési áramnál elért 74 %/m-t, csakhogy 13-szor kisebb áramsűrűség mellett. A telített erősítés-fényintenzitás és teljes lézerteljesítmény-tükörtranszmisszió grafikonok elemzésével megvizsgáltuk a vonalszélesedés jellegét is: nagyobbrészben Lorentz-jellegű a szélesedés. Ez némi tájékoztatást is ad az aktív médiumban végbemenő folyamatokról: fontosak az ionok kölcsönhatásából, ütközésekből sugárzási legerjesztődésekből származó effektusok.
Méréseink alapján remény van arra, hogy az ezüst-ion 224 nm-es vonalán - mely az eddig üreges katódú lézerben megfigyelt legrövidebb hullámhosszú vonal - jó hatásfokú (kvázi)folytonos lézert üzemeltessünk.

Szimmetriák és Lagrange-függvények

Balázs Márton, V. fizikus
Témavezető: Ván Péter (BME Fizikai Intézet, Kémiai Fizika Tanszék) és Matolcsi Tamás (ELTE TTK Alkalmazott Analízis Tanszék)

Egy egyszerű fizikai rendszer leírásakor a jelenségre érvényes szimmetriák figyelembe vétele jelentősen leszűkítheti lehetőségeinket. Néhány esetben bizonyos nagyon egyszerű feltevések mellett a szimmetriák segítségével teljesen meghatározható a rendszer viselkedése. Így van ez például a pontrészecske esetében is, amelynek leírása során kényelmesen alkalmazható a Lagrange-formalizmus. Ez a keret a fizikában széles körben elterjedt, és benne a szimmetriák könnyen tárgyalhatók.
Azonban a pontrészecske Lagrange-függvényének meghatározásánál a fizikában szokásos tárgyalásmódban sok pontatlanságot és nem megalapozott állítást is találhatunk. Például Landau-Lifsic Elméleti Fizika I. kötetében található egy kijelentés, amely szerint "A tér és idő homogenitása azt jelenti, hogy ez a függvény nem tartalmazhatja expliciten sem az r helyzetvektort, sem a t időt..." (16. oldal). Ezen állítás megcáfolására konkrét ellenpélda adható. Van olyan (egy hely-, egy idő- és egy sebességértéktől függő) Lagrange-függvény, amely tetszőleges tér- vagy időeltolásra invariáns mozgást ír le, de úgy tartalmaz hely- és időfüggést, hogy még teljes időderivált hozzáadásával sem lehet kitranszformálni belőle.
Ezeket a megszokott szimmetriameggondolásokat általában csak a nemrelativisztikus mechanikában alkalmazzák, a relativisztikus esetben egyszerűen arra hivatkoznak, hogy a mozgásra jellemző egyetlen Lorentz-skalár kifejezés a pálya menti ívelemnégyzet, tehát a Lagrange-függvény csak ez lehet. E szokásos érvelés során nem találunk arra utalást, hogy biztosan ez kell-e, hogy legyen a Lagrange-függvény, hiszen például az ívelemnégyzetből is nagyon sokféle kifejezés készíthető el.
E TDK-dolgozat precíz módon vizsgálja a pontrészecskére érvényes szimmetriák felhasználásának lehetőségét a variációs elv megalkotásában mind a nemrelativisztikus, mind a relativisztikus elmélet keretein belül. A szimmetriatulajdonságok pontos definiálása és megkövetelése után a szokásos Lagrange-függvények alakját (és azok teljes időderiválttal való eltranszformáltjait) kapjuk lehetséges megoldásként. Levezetésünk azonban mentes a megszokott tárgyalásmódban meglapuló önkényes feltevésektől. A dolgozatban láthatunk egy eljárást a relativisztikus esetben pontrészecske variációs elvének és Euler-Lagrange egyenletének megfigyelők nélküli felírására is. Kiderül, hogy a szimmetriatulajdonságokból a Lagrange-függvényre egészen hasonló érveléssel következtethetünk, mint nemrelativisztikus esetben.
Érveléseinket Matolcsi Tamás: Spacetime Without Reference Frames c. könyvében leírt nemrelativisztikus és relativisztikus téridőmodellben tesszük. Ez a modell lehetővé teszi a megfigyelőktől független tárgyalásmódot, ami különösen téridő-szimmetriák esetén hasznos, mert élesen szétválaszthatók a különböző megfigyelők ("koordinátarendszerek") közötti áttérések, és a fizikai rendszeren valóban végrehajtott transzformációk. Megfigyelők nélkül tisztán a rendszer fizikai tulajdonságaira koncentrálhatunk anélkül, hogy a megfigyelő speciális választásából adódó bonyodalmakkal törődnünk kellene. A modell által alkotott matematikai háttér segítségével pedig tisztán és elegáns módon fogalmazhattuk meg állításainkat. Talán ez a precízebb szemléletmód segít abban, hogy jobban lássuk, a Lagrange-függvények egyes tulajdonságai milyen okokra vezethetők vissza.

Az örvénygyűrűk szukcesszív átbújásáról

Vörös Zoltán,III. fizikus
Témavezető:Tasnádi Péter, ELTE Általános Fizikai Tanszék

Dolgozatunkban a hidrodinamika, közelebbről pedig az örvénydinamika egyik érdekes jelenségét, az örvénygyűrűk szukcesszív átbújásának problémáját tárgyaljuk elméleti és kísérleti szempontból egyaránt. A jelenség maga a következő: Ha két azonos módon létrehozott és geometriai paramétereikben is azonos örvénygyűrű halad egymás után, akkor a közöttük fellépő hidrodinamikai természetű kölcsönhatás következtében a hátul haladó összehúzodik és felgyorsul, míg az első megnő és lelassul. Ezáltal lehetővé válik, hogy a hátsó átbújjon az elsőn. Ekkor a szerepek megcserélődnek, és az új hátsóval és új elsővel játszódik le a fenti folyamat. Ezt a folyamatot nevezzük az örvénygyűrűk szukcesszív átbújásának. A dolgozatban két modellt, egy nemviszkózust és egy viszkózust tárgyalunk. A nem viszkózus modell egyszerűbb és éppen ezért talán nem olyan pontos volta ellenére azért kapott helyet a dolgozatban, mert így egyrészt jobban követhetők a viszkózus modell hibái, másrészt pedig az egyszerűség következtében lehetőség nyílik általánosításra. Az eredeti probléma általánosításaként megvizsgáljuk a több, mint 2 gyűrűből álló rendszerek kaotikus viselkedését. Dolgozatunk ismerteti továbbá a saját és mások kísérleti eredményeit.

Transzportfolyamatok gerjesztett granuláris anyagban

Vukics András, II. fizikus
Témavezető:Vicsek Tamás, az MTA doktora

Számítógépes szimuláció segítségével aszimmetrikus fűrészfog aljzatú kétdimenziós edényben függőleges irányú harmonikus rezgetéssel gerjesztett apró golyókból álló granuláris anyagban kialakuló vízszintes irányú átlagsebességet vizsgáltam. A tapasztalatok szerint előfordulhat, hogy a vízszintes transzport iránya megfordul pusztán a részecskeszám megváltoztatása által. Ez a jelenség csak a részecskék kollektív viselkedésével magyarázható. Az effektust rengeteg paraméter befolyásolja, például a golyók és falak ütközési tulajdonságai (anyagok, ütközési együtthatók, stb.), a fűrészfogak alakja és a rezgetés paraméterei. A cél az volt, hogy a vízszintes irányú átlagsebesség részecskeszámtól való függését részletesen megvizsgáljam, és magyarázatot adjak a jelenségre. Dolgozatomban ismertetem a granuláris anyagok néhány fizikai szempontból érdekes tulajdonságát, a Farkas Zénó fizikus doktorandusz által fejlesztett szimulációt és a vizsgálat eredményeit.

Diszlokációk kontrasztjának hatása a röntgen vonalak kiszélesedésére

Képlékenyen alakított fémekben vagy ötvözetekben a mikroszerkezet kialakulásában fontos szerepet játszanak a diszlokációk. Ugyancsak a képlékeny alakítás hatására az anyagok kristályos építőelemei, a krisztallitok összetöredeznek, aminek következtében igen apró szemcsés, esetenként nanokristályos anyagok jöhetnek létre. Mind a dislokációszerkezet mind pedig a krisztallit méret kiszélesítik a röntgen diffrakciós vonalakat. A kiszélesedés mértékéből kívánunk következtetni a diszlokációk mennyiségére, eloszlására, valamint a krisztallitok méretére, esetleg méreteloszlására. A diszlokációk vonalszerű kristályhibák, ennek megfelelően az általuk létrehozott elmozdulás tér erőteljesen anizotróp. Ennek következtében egy-egy diszlokációvonal más-más erősséggel "látszik" a diffrakciós kisérletekben. Ez a jelenség a transzmissziós elektron mikroszkópiában jól ismert. Ugy nevezzük ezt, hogy bg=0 kritérium, ahol b a diszlokáció Burgers vektora és g a diffrakciós vektor. Ilyen feltételek mellett ugyanis a diszlokáció az elektron mikroszkópban nem "látszi" vagyis nem ad kontrasztot. A röntgen diffrakciós kisérletekben pontosan ugyanez a helyzet. Adott diffrakciós vektor mellett bizonyos diszlokációk "látszanak" mások "láthatatlanok", vagyis a doszlokációk kontrasztja erőteljesen függ a Buregers és a diffrakciós vektorok relatív irányításától. A kontraszt erőssége numerikus módszerekkel meghatározható. Dolgozatomban azt vizsgáltam meg, hogy a diszlokációk kontrasztja hogyan függ a rugalmas állandóktól lapon centrált köbös és térben középpontos köbös kristályokban. A kontraszt faktorokat egyszerü függvények szegitségével parametrizálni tudtam. Eredményeim jól felhasználhatók röntgen vonalak kiszélesedésének kiértékelésénél. A számolt eredmények alapján meghatároztam néhány egyszerü fémbe a diszlokációk jellegét és azt találtam, hogy a csavar és él komponensek nagyjából egyenletesen vannak jelen, a várakozásoknak megfelelően.

A hippokampusz CA3 régiójának gátló sejtekből felépített hálózati modellje

Orbán Gergő, Kiss Tamás, IV. fizikus
Témavezető: Érdi Péter, Lengyel Máté, KFKI RMKI

A gerincesek neocortexében és bizonyos hippokampális régióiban megfigyelhetőek gyors, 20-80 Hz frekvenciájú, úgynevezett gamma oszcillációk. A közelmúlt vizsgálatainak fókuszában szerepet kapott az oszcillációk eredetének helye a központi idegrendszer hierarchiájában, azaz várható-e, hogy ilyen jelenségek közvetlenül a neuronok szintjén tapasztalhatók, avagy szükséges egy sok idegsejtből álló hálózat az oszcilláció keltéséhez. Hálózatszintű oszcillatorikus viselkedés mind gátló, mind serkent‹ interneuronokból felépített hálózat esetén elvárható és vizsgálható. Jelen munkánkban olyan matematikai modellt tanulmányoztunk, mely számítógépes szimulációk segítségével, a Hodgkin-Huxley modell által nyújtott kereteken belül, illetve azokat kiterjesztve segítenek megérteni a fenti jelenség létrejöttét. Megvizsgáltuk, hogy ilyen, vagy hasonló viselkedés hátterében milyen feltételek mellett állhat egy véletlen konnektivítású, véletlenszerű inputtal ellátott gátló sejtekből felépített hálózat. Vizsgálataink két fő irányt jelöltek ki. Egyrészről a neuronhálózat szinkronitásának speciális jellemzőivel, tulajdonságaival foglalkoztunk, az idegsejt, valamint a hálózat szintjén. Megállapítható, hogy a sejtek bemenetein jelenlevő, állandó gerjesztés mellett létezik olyan paramétertartomány, ahol az interneuron hálózat koherens, oszcilláló kimenetet képes biztosítani a piramidális neuronok számára. Különösen fontos paraméter az akciós potenciál hiperpolarizációs szakaszának amplitudója az idegsejtet tekintve, vagy a konnektivítás mértéke a hálózat takintetében. A másik vizsgálandó kérdést az ideghálózat periodikus, vagy egyéb, nem konstans - külső inger jellegű - háttér gerjesztés hatására produkált viselkedése jelentette. Ebben az esetben a rendszert megfelelően jellemzi fázistere, illetve annak valamely metszete. E második kérdéskörben azt vizsgáltuk, hogy milyen feltételeket kell szabni ahhoz, hogy a hálózat valamely kezdeti viselkedési tartományból egy másikba juthasson át.

Nagyenergiás ion besugárzás útján grafiton előállított szén nanocsövek vizsgálata STM-mel

Szabó Bálint, V. fizikus
Témavezető: Biró László Péter, MTA-MFA
Konzulens: Havancsák Károly, ELTE Szilárdtestfizikai Tanszék

A dolgozat rövid betekintést nyújt a szén nanocsövek világába. A szén nanocsövek igen ígéretes anyagnak mutatkoznak a mikroelektronokai (nanoelektronikai) alkalmazások szempontjából különösen előnyös elektromos és mechanikai tulajdonságaik miatt. Bemutatom az STM ( pásztázó alagútmikroszkóp) működési elvét, leképezési tulajdonságait, a gyakorlatban felmerülő problémákat. Az STM méréseket 830 MeV energiájú U ionokkal (1.minta) ill. 209 MeV energiájú Kr ionokkal (2. minta) besugárzott HOPG (Highly Oriented Pyrolytic Graphite) minták felületén végeztem. Alapvetően 4 különböző típusú struktúrát találtam a felületen a besugárzásnak köszönhetően. Mindkét minta esetében leggyakoribb képződmény az ún. hillock, ami a magfékezés következménye: a primer nagyenergiájú ion ütközik a céltárgy atommagjaival, kiüti őket a kristályrácsban elfoglalt helyükről, az ily módon nagy energiára szert tevő szekunder atommagok ill. ionok ütközési kaszkádokat hoznak létre az anyagban. Ha egy ilyen kaszkád kijut a felületre, kidudorodásokat okoz ott, ezek a hillock-ok. A 2. típusú nyom mikrométeres hosszúságú, átlagosan 6 nm széles, 0.9 nm magas, egyenes vonalszerű alakzat, ami az elektronfékezésnek köszönhető. Ebben az esetben a bejövő primer ionok ill. a meglökött C atommagok töltése a céltárgy kiterjedt elektronfelhőjével hat kölcsön. Az ion pályája mentén folytonos módon ad át energiát a környezetének, így fékeződik. ( Ez a fékeződési mód fizikailag nem teljesen szeparálható a magfékezéses effektustól, pusztán a szemlélet és az elméleti számítások kivitelezhetősége kívánja meg a két hatás elválasztását. Az elvégzett mérések is azt mutatják, hogy a kétféle effektus egymással párhuzamosan, egymást erősítve érvényesül.) Az alkalmazott nagy energiákon a magfékezés akkor domináns, amikor a primer, vagy szekunder, vagy magasabbrendű ion energiájának nagy részét már elvesztette. Egyébként az elektronfékezés nagyságrendekkel erősebb. A 3. típusú nyom árok a felületen. Ilyen képződményt csak az 1. mintán találtam. Az árok többé-kevésbé egyenes vonalú, mélysége 0.7-1 nm, 2-10 nm a szélessége. Az árok a 2. típusú nyomhoz hasonlóan akkor keletkezik, amikor egy meglökött nagyenergiájú C ion a felülethez közel, azzal majdnem párhuzamosan halad el a mintában. A különbség az, hogy árok csak akkor keletkezhet, amikor a grafit el is párolog az C ion pályája mentén, nem csak kidudorodik az eredeti felületből. A 4. típusú nyom a szén nanocső. A 2. mintán csak különálló nanocsövet találtam. Az 1. mintán nanocsőkötegek is voltak egyfalú csövekből. Ezekről atomi felbontású felvételek is készültek. Atomi erő mikroszkóp (AFM) mérések azt mutatták, hogy sok esetben a nanocsövek egy nagy kiterjedésű kráterből erednek. A krátert egy sűrű magfékezéses kaszkád hozza létre. A kráter anyaga kiporlad a mintából, ezen anyagmennyiség 5%-a található a szén nanocsövekben.

Neutronok vizsgálata p-Pb ütközésekben a CERN NA49 kí sérlet Ring-Kaloriméterével

Wágner Ferenc és Varga Dezsõ IV. fizikus hallgatók
Témavezetõ: Vesztergombi György, KFKI-RMKI; ELTE Atomfizikai tanszék

Dolgozatunkban a CERN NA49 kísérletében nyári gyakorlatunk során elért eredményeinkrõl számolunk be. Feladatunk a tavaly elvégzett 160 GeV/c proton-ólom mérésekben az NA49 Ring-kaloriméterbõl kapott adatok analízise volt. Dolgozatunk elsõ részében a kaloriméter részecskeazonosítási alkalmazását vizsgáljuk, ami kiegészítést jelent a kísérletben alkalmazott TPC-k (ionizációs kamrák) azonosítási képességéhez; ez utóbbi analízis hozzájárult a kaloriméter mûködésének részletes megismeréséhez. A kaloriméter elhelyezése lehetõvé tette, hogy a nyalábhoz közeli neutrális részecskéket illetve nagy energiás pozitív (és emiatt a kí sérlet többi részében nem látható) részecskéket detektáljon, ezért ezeket vizsgáltuk a továbbiakban. A kaloriméter eredményeire alapozva meghatároztuk a neutrális (melyek elsõsorban neutronok) illetve pozitív töltésû részecskék momentum-eloszlását, ez utóbbi alacsony momentum esetén lehetõséget adott a TPC-mérésekbõl származó adatokkal való összevetésre. Mivel a kaloriméter energiafelbontása gyenge, részletes kalibrációra volt szükségünk, amelyet el is végeztünk a nyári gyakorlat során. Eredményeinktõl azt várjuk, hogy hozzájáruljanak az ún. barion-stopping mechanizmus vizsgálatához, valamint részecskekorrelációs analízisekhez.