Babus Jolán

1917-ben, október 14-én született Kassán, ahol édesapja református segédlelkész volt
1920-ban, a trianoni békekötés után költözött a család Lónyára, ahol 35 évig éltek. Babus Jolán erről az időről így ír életrajzában: "Itt ismerkedtem meg már kora gyermek koromban a néppel, elsősorban a beregi emberrel, itt tanultam meg becsülni, szeretni és értékelni munkáját és szellemi kincseit, hiszen a nép közt éltem, megismerteméletének, munkájánaknehézségeit, együtt örültem és bánkódtam vele. Azóta az életem összeforrt a néppel, elsősorban a beregi nép életével."

1936-ban érettségizett jeles eredménnyela debreceni Dóczi Leánygimnáziumban. A debreceni egyetem bölcsészeti karán folytatta tanulmányit. Egyetemi évei alatt ismerkedett meg a néprajzal, mely döntő hatással volt további életére. bekapcsolódott a Néprajzi Múzeum gyűjtőhálózatába, majd önálló gyűjtőmunkába kezdett.
Egyetemi tanulmányainak befejező évében. mint gyakorló tanárjelölt, az újfehértói magánpolgári iskolában tanított, s még ugyanabban az évben a nyíregyházi Kálvineum felügyelő tanára lett. Mivel hivatásának elsősorben a néprajzot tekintette, tanulmányainak befejezése után hazament Lónyára és egy évig ott dolgozott, mint a Néprajzi Múzeum vidéki munkatársa. 1943 őszén sikerül bekerülnie a Néprajzi Múzeumbe, ahol próbaszolgálatos díjtalan tisztviselőjelöltként dolgozhatott. Ugynekkor sikerült elhelyezkednie az Állami Erzsébet Nőiskola kollégiumában felügyelő tanárként. Ekkor kezdett disszertációjához anyagot gyűjteni, ezért időként bejárt az egyetem néprajzi előadásaira. Felkészülésében nagy segítságet kapott Viski Károly professzortól, majd később Gundel Béla egyetemi tanártól.

1944 tavaszán a húsvéti szünetet Lónyán töltötte szüleinél, amikor Budapest bombázása során találat érte a Néprajzi Múzeumot is. ezért Lónyán maradt, itt folytatta néprajzi munkáját. Itt készlüt el első tanulmánya A lónyai vizak néprajza.Később több kisseb-nagyobb cikke és tanulmánya jelent meg szaklapokban és napilapokban. Kapcsolatot tartott a nyíregyházi Jósa András Múzeummal és a sárospataki Rákóczi Múzeummal.

1947-ben kérte kinevezését az akkor alakult lónyai állami általános iskolához, ahol kinevezése után öt évig tanított. 1952-ben a Megyei Művelődési Osztály az akkor alakulóban lévő vásárosnaményi gimnáziumhoz helyezte át, s lett alapító tanára Dr. Bakó lászlóné igazgatásával és Breznai Gyula matematika tanárral együtt a gimnázium tanári karának.

Babus Jolán

(1917-1967)

A gimnázium a nem hivatalos "diákotthon" leánytanulóinak is felügyelő tanára lett 1953-ban. 1954 őszén alakította mag a gimnáziumban a néprajzi szakkört. Célul tűzte ki egy iskolai múzeum létrehozását azzal a távlati elgondolással, hogy kialakul majd egy olyan Beregi Tájmúzeum, mely a beregi nép életét, munkáját és népművészetét mutatja be az utókor számára. A szakkör részére hármas célt tűzött ki. Fő területként első helyen a néprajzi gyűjtőmunka szerepelt, másodikként a helytörténeti és harmadikként a gazdaságföldrajzi terület.



A gyűjtőmunka nagy lendülettel vette kezdetét. a néprajzi tárgyak gyűjtése mellett nagy teret szenteltek a Rákóczi hagyományok gyűjtésének, mellyel sikerrel szerepeltek az országos gyűjtőpályázaton. Ugyancsak sikerrel szerepelt a szakkör az Országos Néprajzi Gyűjtőpályázaton, ahol hagyomány- és kézimunkamint a gyűjtsük IV. díjat nyert, Babus Jolán pedig a felnőttek pályázatán A szántóföldtől a vászonruháig című tanulmányával a harmadik helyezést. ez a tanulmányrészlete jelent meg a Néprajzi Múzeumi Néprajzi Közlemények című kiadványában 1957-ben.



1955-ben az oktatásügyi Minisztérium Minisztérium Múzeumi Főosztálya - többszöri kérvényezés után kinevezte volna a tiszafüredi múzeum függetlenített vezetőjévé, de az ottani tájékozódás után visszavonta a kérelmét. Az okok között talán legdöntőbb érv az lehetett, hogy a Beregben megkezdett többirányű gyüjtő- és ktatómunkáját nem tudta volna befejezni, másrészt pedig nem tudott elszakadni az annyira megszeretett beregi néptől.

Babus Jolán 1957. október 4-én saját kezdeményezésére áthelyezést nyert a vásárosnaményi Járási könyvtárhoz, mivel itt nagyobb lehetőséget látott néprajzi kutatómunkájának folytatásához. A gimnáziumban továbbra is ő vezette a néprajzi szakkört és az iskolamúzeum gyarapítását, fejlesztését.



A gimnáziummal töltött öt év alatt megismerhettük néprajz iránti elkötelezettségét, a Bereg népe iránti szeretetét, késő éjszakába nyúló, aprólékos alapossággal való felkészülését néprajzi tudományoscikkeinek, tanulmányainak elkészítésében, melynek eredményeként születtek meg olyan publikációi, mint Nádvágás és tetőfedés a Bereg megyei Lónyán, vagy mint az Adatok a vásárosnaményi és gergelyiugornyai halászathoz című munkái.

A beregi falvakat járva leyrta és lerajzolta azokat az eszközöket, szokásokat, melyek akkor még használatosak voltak. Így került a füzetébe az akkor még megtalálható veremlakások rajza.
1962 őszén a szekszárdi múzeum dolgozója lett. Minden vágya az volt, hogy visszakerülhessen a beregi tájra, de ez a vágya csak korai halálával valósulhtott meg 1967-ben, mert végakaratának megfelelően Lónyán temették el szülei mellé.


A szekszárdi múzeum hagyatékát átadta a nyíregyhházi Jóssa András Múzeumnak. Ebből a hagyatékból került kiadásra Erdész Sándor etnográfus közreműködésével és válogatásával a Jósa András Múzeum kiadványaként 1976-ban a Honismereti kutatások Szabolcs-Szatmárban II. köteteként "Babus Jolán: Néprajzi tanulmányok a beregi Tiszahátról" címmel.
Halálának 20. évfordulóján, 1987.ben a járási honismereti bizottság kezdeményezésére a Bereg Múzeumban Babus Jolán kiállítás nyílt, Lónyán pedig a honismereti bizottság emlékülés keretében, kosorúzással egybekötve emékezett a Bereg tudós kutatójára.

Joó Károly
ny. tanár