Ex Abrupto

Kép ,,Ajándék''
Szóval, mentünk a Tiz kollegával az Emkénél lévő török büfé felé, úgy vacsoratájban, amikor megemlítettem még egyszer, hogy igenis, meg bírok enni tíz darab pici mézes-diós süteményt. Tízet? - kérdezte Tiz. Engem? - humorizált a becenevével. Akkor ő is megeszik annyit. Sétáltunk tovább, az éhség harapódzott a gyomrunkban. Hm, vajon mit fog szólni a büfés a 20-as rendelésre? Lesz-e egyáltalán 20 sütije?
- Szia, ebből kérnénk 20 darabot... tudod, fogadtunk, hogy meg bírunk-e enni fejenként tízet...
Az árus hitetlenkedve csóválta a fejét, és magában mosolyogva számolta ki a kétszer tíz darab, mézes dióval töltött levelestészta-süteményt. Az egész úszott a mézben, de úgy jó az. Berakott tízet egy műanyag tálcába, letakarta alufóliával, megtöltött egy másik tálcát, kiszámlázta az 11,865 Ft-ot. Majd mosolyogva átnyújtott egy papírtálcát két sütivel: ,,Ajándék''

,,Ajándék''
Ezerkilencszázhetvenhárom márciusában születtem, 29-én: tavasszal. Anyám akkoriban valamelyik korházban dolgozott, s én a korház végtelen magas kerítéssel körbevett bölcsődéjében múlattam az időt, volt ott egy bakokra támasztott gépkocsi, hol én vezettem, hol más. Nemrég láttam újra, alig ért a kerítés a mellemig. A nagymamáméknál laktunk, bátyám, anyám, apám, Klári (anyu nővére), Ernő bácsi (nem tudom, ki volt) és persze a mami. Szamuely utca, egy keresztutcában óvoda, hatalmas fákkal és lassan halványuló emlékekkel. Vitatkozás a társakkal: ha szökést tervezünk (soha sem sikerült), akkor azt hangosan kell: az elhallgató pusmogásra minden óvónő azonnal felfigyel. Nem tapsolhattam az ünnepségen ritmust, csak az (alap) ütemet; lányhiány miatt engem is szoknyába öltöztettek a táncnál. És elkötelezettségem a fizika mellett: ha megpörgeted a vödröt, nem folyik ki belőle fejjel lefele sem a víz. ,,Fazsék'' volt a jelem. Rendesen, alul ellipszis, felül ellipszis, két oldalt vonal; azaz dehogy. Alul szilvamag, felül szilvamag... Meg persze végtelen nagy barátság egy sráccal: totál szinkronban ment a gondolkodásunk. Egy sarokkal arrébb az iskola. Oda járt a bátyám is. Egy picit tovább menve művészeti szakközép. A pinceablak ember (-gyerek) magas volt, a pincében üvegfúvó huták, egyszer leemeltek, és üveget fújtunk. Az jó volt. Látod, ez itt a homok, ez itt a kemence, megolvasztjuk a homokot, ez az üveg; na jó-jó, de miért zöld; mert koszos. Az első kisiskola, sorban állás a menzánál (voltam vagy 16 kiló), hatalmas ricsaj, dirihá bejön: ,,Csitt!'' Néma csönd, enyhe félelemszag kúszik úgy egy méter, fejmagasan. Na de beszéltem tovább, mégse lehet a mondatot félbehagyni. Fülfogás, ,,Mi van, nem tudod, hogy mit jelent a csitt?!''; dehogynem, nem vagyok hülye, addigra már rájöttem. Válaszolom: de, tudom, kérdi, hogy akkor miért nem hallgattam el, mondom, hogy az előbb még nem tudtam. A helyzetre tovább már nem emlékszem. Apám elnézően mosolygó arca, ha bevallottam az intőket, és dühe, ha elhallgattam. Év végén elköltöztünk, de a nyári tábor mia' minden hajnalban visszaslattyogtunk. Aztán tovább, iskola-iskola-iskola ezerrel; hol egy részeges nevelő, akit szerettünk, hol egy rémes nevelő, aki a nevemet ma:lis -nak ejtette, mert ,,Úgy kell ejteni''. Másodikban kiolvastam az összes népmesét. Üzenőfüzet: Ádámot ma megintem, mert fára mászott...szeptember 1; Ádámot ma megintem, mert fára mászott...szeptember 2; Ádámot ma megintem, mert fára mászott...szeptember 3; [...] Ádámot ma megdicsérem, mert nem mászott fára. Október 10. Platánfa, földig érő koronával, tizenkilenc kiló voltam, nem tudtak utánam mászni a nagyfiúk. Kergetőzés a lyányokkal, rajtad meg milyen bugyi van, nézd, mackó van rajta. Ikerpár az osztályban, a vékonyabba szerelmes volt az egész osztály, kivéve a Csabát, aki nem volt férfi, hiszen nyilvánosan sírt, azonban bele volt szerelmes a vékonyabb lány.
Ezer túra, megtanultam térképet olvasni, szagról tájékozódni, sátrat állítani, evezni; tüzet rakni. Kis tüzet: egyetlen pohár teának valót. Csillagok az égbolton, Orion, ha hideg van, északi irány a Göncölből. Fejsze, ásó, vasúti menetrend. Azóta megtanultam még szabad ég alatt vagy vasútállomáson aludni. Megtanultam még, hogy nem muszáj naponta ruhát cserélni (ez kemény volt), hogy nem muszáj naponta enni, és van olyan, hogy az ember négy napot késik. ,,Sim-sem-sam-sem, nincs egy vasam sem.''

,,Ne várd meg azt, aki nem indul el,
ne félj attól, aki jelt visel,
ne hallgasd azt, aki semmit se mond,
csak menj tovább: tied az út.''