Írta :
Makrai Tibor István alezredes
TÚLÉLŐ SULI I.
Napjainkban egyre nagyobb az érdeklődés az úgynevezett túlélés
/survival/ iránt. Az akciófilmek szinte kötelező szereplőjévé vált a kemény
katona, aki a természetben található eszközök felhasználásával száll szembe a
"rosszfiúkkal". Érthető, hogy a magyar ifjúság egy jelentős része
"kisrambó" akar lenni, meglett családapák pedig alig titkolt infantilizmussal
vágyódnak a túlélés szolidan "nélkülözésteli" változatára. Egyre
többen igyekeznek elsajátítani és gyakorolni ezt a csodálatos ismeretrendszert, mely
egy rég feledésbe merült életfilozófia - a természetben, a természetből, a
természettel való harmonikus együttélés - újrafelfedezése. Cikksorozatomban
számukra szeretnék praktikus útmutatást adni e "tudomány" alapfogásiból.
Legegyszerűbb, ha kezdetben a túlélést elsősorban kitűnő szabadidő töltésnek, a
túrázás egy speciális fajtájának tekintjük, melynek célja nem önmagában a
távolság legyőzése, hanem a viszonylagos komfortban történő megmaradás. Hazánkban
ennek sajátos zamatát az adja, hogy minden "bázistól" egy órányi járásra
ott van a jó meleg civilizáció, a legnagyobb veszély pedig az, hogy az erdész
hazazavarja az embert. Természetesen a komfortot nem a szó megszokott értelmében kell
elvárni. Terepen az ember értékrendje egy-két nap alatt alaposan megváltozik. A
kényelem, a biztonság, az ízletes, a hideg, a meleg jelentése módosul. A mohából
készített derékalj, egy farönk szék gyanánt a mennyei kényelem érzetét kelti. A
"túlélési gyakorlatnak" rendkívüli szerepe lehet a személyiség
fejlődésében, igazi tréning, mely reális önismeretre, kezdeményezőkészségre,
autonóm gondolkodásra, kitartásra tanít. Ott kinn mindenért keményen meg kell
dolgozni. Idő, türelem, szakértelem, sok lelemény és némi szerencse kell /pl. a
behavazott erdőben tüzet rakni legalább háromnegyed órás elfoglaltság/.
Ott megváltoznak az emberi kapcsolatok. Napjaink morális válsággal küzdő
társadalmában üdítően hat egy olyan világ, ahol letisztultak az értékek. A
helytállás, a bajtársiasság válik a legfontosabbá. A közösen vállalt és
legyőzött nehézségek, az együttes munka, a tűz mellett töltött éjszakák vassá
kovácsolják az emberi kötelékeket.
Érdemes elgondolkodni, mi lenne, ha eltűnne a környezetünkből a
civilizáció. A legtöbb ember éhezne, fázna és szomjúhozna. Kiszolgáltatott,
védtelen, gyámoltalan lenne. Az átlagember nem ismeri az ehető és gyógynövényeket,
a tűzgyújtási technikákat stb. Ezek azonban megtanulhatók.
Ismereteinket több forrásból meríthetjük. Hazánkban is nagyon sok
tapasztalat halmozódott fel a hegymászók, teljesítmény túrázók, vadászok, erdei
emberek, horgászok stb. körében. A magyar folklórból is számos fogást lehet
ellesni. Pl. a pusztai emberek mesterei voltak a hajlék építésnek, élelmiszer
tartósításnak, eszköz-, fegyver készítésnek és használatnak. Valóságos
kincsestár az észak-amerikai indián kultúra /méltó letéteményesei ennek a bakonyi
"indiánok"/. A túlélés ismeretrendszere mindezt a tudást harmonikusan
egyesíti századvégünk professzionális eszközhasználatával. Például
legmegbízhatóbban az úgynevezett Zippo gyújtóval lehet tüzet gyújtani, de a
parázsra tett fa az ősi indián tűzfúvó csővel lobbantható lángra.
A túléléshez szükséges ismerethalmaz rendszerbefoglalását katonák
hajtották végre /talán a legismertebb név az amerikai függetlenségi háború
időszakából Robert Rogers őrnagyé/. Így a túlélés elsősorban katonai műfajjá
vált. Minden ország hadseregének elitalakulatai magas szinten űzik ezt a mesterséget,
de a legtöbb haderőnél része a hétköznapi kiképzésnek is /pl. Bundeswehr, vagy a
L' Armée Francaise/. Látszólag a mindenható technika korszakában ez fölösleges,
azonban az igazi katonák nem felejtik a clausewitzi igazságot, miszerint "a
háború a bizonytalanság birodalma". Olyan alakulatok katonái, mint pl. az angol
SAS /Különleges Légi Szolgálat/ akár hetekig is képesek minimális felszereléssel
autonóm módon működni a világ bármely pontján.
Napjainkban a túlélés már nem csak a harcosok privilégiuma.
Elsajátítása azonban igen nagy szakértelmet, széleskörű ismereteket, sok
gyakorlást és a természet iránti alázatot igényel. Szerencsére több túlélő
könyv is rendelkezésre áll, de a fogásokat csak az életben, "éles
helyzetben" lehet kipróbálni. A látszólag egyszerű feladatok is a
legváratlanabb problémákat vethetik fel. Több könyv írja például, hogy szükség
esetén a töltényt szétszedve, a lőpor felhasználásával könnyedén lehet tüzet
gyújtani. Egy jéghideg téli éjszakán kellett rájönnöm, hogy a megfelelő fogás
ismeretének híján /a töltényhüvely palástját be kell horpasztani/ nem vagyok
képes a "drága" lőporhoz hozzájutni a Parabellum lőszerből.
Az ismeretek mellett azonban felszerelésre is szükség van. Természetesen az
igazi túlélő egyszál késsel is képes létfeltételeit megteremteni. Ezt azonban nem
ajánlom senkinek. Sokkal praktikusabb a megfelelő eszközök birtokában /megerősítve
némi készpénzzel, hitel- és telefon kártyával/ nekiindulni.
1 , Összehajtható gyalogsági áso. 2, Fűrész. 3, Svájci
katonai tisztikés lancal és rögzítő karabinerrel.
4, Balta.
Néhány elv a felszerelés beszerzésével kapcsolatban:
1./ Mindig az elérhető legjobb minőséget kell megvenni.
2./ Ha nincs elegendő pénzünk, tartsuk szem előtt az alábbiakat:
- kezdjük egyszerű felszereléssel, majd az ismeretek és az igények
növekedésével bővítsünk
- minden eszköznek vannak előnyös és hátrányos tulajdonságai, ezért
határozzuk meg a számunkra legfontosabb használati szempontokat
- amit lehet, készítsünk el házilag
3./ Megbízható helyen kell vásárolni, tanácsot kell kérni az eladótól.
4./ Az eszközöket tovább lehet és kell finomítani.
5./ Bevált eszközt csak indokolt esetben cseréljünk újra.
6./ A legjobb együttest a military- és a hegyitúraboltokból lehet
összeállítani.
7./ Minden felszerelési tárgy legyen jól karbantartható /rozsdamentes
acél, gyöngyvászon stb./.
8./ Az eszközök kompatibilisek legyenek egymással.
9./ Toleráns feleség és nagy gardrób szekrény elengedhetetlen.
A túlélésnek nem az önkínzás a lényege, hanem a minél komfortosabb
élet, ezért mindenki azt visz magával, amit fontosnak tart. Ha elbírja! A képlet
egyszerű: csak a testsúly ötödét érdemes cipelni /kb. 15 kilo "és még egy
kicsi"/.
A következő felszerelési tárgyakra mindenképpen szükség van:
A ruházat. Kényelmes, de erős, zárt, jól variálható öltözet
szükséges. Védje viselőjét a meteorológiai hatásoktól, a rovaroktól és a kisebb
fizikai sérülésektől. Színe harmonikusan illeszkedjen a természeti környezethez. A
legpraktikusabbak a katonai gyakorló ruhák.
A nadrág alja lehetőleg gumírozott legyen, mert ez véd a portól,
rovaroktól, patakokon átgázolva pedig egy kissé a víztől. Ha nem ilyen, akkor
légideszantos módszerrel a bakancs szárára húzott gumiszalag alá kell begyűrni a
nadrág alját. A deréknál található beszabályozó zsinórokat állítsuk be
méretünkre, de vegyünk fel nadrágszíjat is. Mivel a ruházat fölé még hevederöv
és hátizsák derékheveder is kerül, ezért olyan típust válasszunk, melynek csatja
nem nyom /pl. lapos, hengeres zárral működő/. A nadrágszáron legyen térképzseb,
ennek hiányában a térképet átlátszó nylon tasakban rejtsük mellünknél a zubbony
alá.
1, Az ALIC-rendszer hátizsákja. 2, Polifoamlap tokkal. 3,
Hálózsák. 4, Kétliteres víztároló. 5, Sátorcsövek. 6, Gumipókok. 7, Poncho. 8,
Télen-nyáron nagyon hasznos felfújható párna.
A ruha felsőrésze /zubbony/ is laza, kényelmes legyen. Zsebeibe lapos
tárgyakat rakjunk, de gondoljunk arra, hogy a zubbony átnedvesedhet csapadéktól, vagy
izzadságtól, tehát dolgainkat vízhatlanul csomagoljuk.
A szakboltokban megvásárolható gyakorló ruhák közül minden szempontból
a legkitűnőbb az USA hadseregének öltözete. A magyar egyenruházatból az
úgynevezett ejtőernyős gyakorlót tartom jónak /bár a mosásnál nagyon hamar engedi
a színét/.
A lábbeli zárt, magas szárú legyen. Beszerzésénél elsősorban azt
vizsgáljuk meg, hogy talpa jól kapaszkodik-e a terepen, illetve jól tartja-e a lábat.
Erős, strapabíró legyen. Vannak olyan típusok, melyek talpa acél merevítéses. Ez
védi a lábat az elsősorban dzsungelekben használatos "csatasulyom" nevű
acéltüskéktől. A hegyitúraboltokban kapható úgynevezett tracking cipők sokkal
jobbak bármely katonai lábbelinél /pl. az angolok a Falklandokon, az amerikaiak pedig a
Golf-háborúban szenvedtek sokat a nem megfelelő bakancs miatt/. Kezdő túlélőnek
megfelel a magyar hadseregben rendszeresített bakancs, bár talpa nem kapaszkodik
megfelelően. A Bundeswehr bakancsa robosztus, kiváló /ennek azonban csak kínai és
román változatai kaphatók, közülük az utóbbi a jobb/. A vászon, úgynevezett
trópusi bakancs tavasztól őszig remek szolgálatot tesz. Igaz, hogy a csapadéktól
átázik, de gyorsan megszárad /ezt a bőr nem képes utána csinálni/. Ha úgynevezett
Panama talpa van, akkor jól kapaszkodik, de nem ragad bele a sár. Konfortosabbá
tehetjük lábbelinket, ha a talpat jól alátámasztó sportbetétet rakunk bele.
1, Bakancs. 2, Gyakorlóruha, derékszíjjal. 3, Gore-Tex kabát. 4, Két pár
zokni. 5, Törülköző. 6,Póló. 7, Meleg alsóruha. 8, Vízhatlan lábszárvédő. 9,
Kesztyű 10, Izzadságelszívó kendő. 11, Dokkmunkássapka. 112, Kabátbélés.
A bakancsot gondosan kell ápolni. Portalanítás után kenjük be
cipőkrémmel. Célszerű az orrán és a talp-fejrész találkozásánál víztaszító
kenőccsel /pl. G-Wax/ elvégezni ezt a műveletet, majd az anyagot hajszárítóval
ráolvasztani a bőrre. A tapasztalatok szerint ez akár negyvennyolc órás védelmet is
biztosíthat még havas időben is. A tárolás során rakjunk bele sámfát.
A bakancsot a következő módon vegyük fel: a zoknit /zoknikat/ úgy húzzuk
fel, hogy orrészük kb. egy ujjnyival a lábujjunk előtt legyen. Lépjünk bele a
kilazított fűzőjű lábbelibe /a mozdulat a zoknit is a lábra simítja/. Alulról
felfelé húzzuk meg erősen a fűzőt /a kampós gyorsfűző nagyon hasznos segitség
lehet/, kössünk masnit, majd csomót rá. A maradék anyagot tűrjük be a bakancs
szárába. A nagyon hosszú fűzőt még kívül, a boka fölött körbe kell vezetni a
megkötés előtt. Ha így járunk el, a bakancs jól tartja a lábunkat és
elkerülhetjük a feltöréseket.
Maga a fűzés is nagy tudomány. Esztétikai és praktikai szempontok
figyelembevételével végezhetjük keresztbe, párhuzamosan, vagy a legkevesebb
keresztfűzéssel, elsősorban a lyukak mentén vezetve a szálat /így egy mozdulattal
lehet levágni a sérült lábról, de erre nem igazán van szükségünk/. A fűzéshez
kapcsolódó érdekesség, hogy harcoló alakulatok katonái ez alá teszik az egyik
"dögcédulát", hogy minden sérülés esetén lehessen azonosítani a testet.
Az alsó ruházat legalább olyan fontos, mint a felső. Fiúknál a
hosszúszárú úgynevezett "nyeles gátyó" segít elkerülni a combtövek
fájdalmas kipirosodását /a biztonság kedvéért indulás előtt Neogranormon
kenőccsel kenjük be magunkat a jelzett helyen/. Felülre pólót vegyünk. Mindkettő
anyaga pamut legyen.
Lábunkra két zoknit húzzunk. Egy vékonyt alulra /pamut/ és erre egy
vastagabbat /gyapjú/. Ez utóbbi célra gyakorlatilag minden típusú sportzokni megfelel
/a hegyitúra boltokban kaphatók a legjobbak/. Szerencsés párosításuk megakadályozza
a láb feltörését és csökkenti az izzadást.
Nyáron se induljunk el kabát nélkül, ha a terepen éjszakázunk. A jó
kabát anyaga nagyon erős, kissé merev, de puha kivehető bélése van. Ez utóbbi
általában télen sem szükséges a menethez, azonban megálláskor fel kell venni. A
csuklya véd az eső, hideg, szél, vakító téli nap ellen. Előnyös az is, ha a kabát
ujja gumival, vagy tépőzárral szorosan a csuklóra zárható /ez nagy hidegben
jelentősen növelheti hőérzetünket/.
A ruházat kiegészítői.
A kabáthoz kesztyű is tartozik /télen-nyáron/. A legmelegebb az egy,
illetve a kétujjas. Ezek azonban nagyon idétlenek tudnak lenni, ha valamit fogni kell.
Ezért éghajlatunkon jobbnak tartom az ötujjas kesztyűt. Az úgynevezett Thinsulate
béléses típusok elég melegek, beszerezhetők terepszínű változatban is. A bőr
kesztyűkkel egyes feladatokat kiválóan lehet végrehajtani /pl. ereszkedés kötélen/
azonban, ha átáznak hasznavehetetlenné válnak.
Nagyon fontos a fejfedő, mely véd az időjárástól, a rovaroktól és
segíti az álcázást /árnyékolja az arcot és a szemet/. Ízlés és cél szerint az
"Indiana Jones" kalaptól a barett sapkáig minden viselhető. Extrém
időjárási körülményektől eltekintve legjobbnak az úgynevezett izzadságszívó
kendőt tartom. Ez egyébként az egyik legsokoldalúbb felszerelési tárgyunk.
Megakadályozza, hogy az izzadság a szembe csorogjon és védi a homlokot a hidegtől.
Alkalmas sebkötözésre, vízgyűjtésre, sérült testrész rögzítésére,
kommunikációra, tároló és hordeszköz készíthető belőle, segíti az álcázást.
Vigyünk magunkkal kötött, úgynevezett dokkmunkás sapkát is. Ez utóbbi nyáron is
fontos lehet /pl. hálózsákban/. Ne feledd: "Ha fázik a lábad, vegyél fel
sapkát!".
A törölköző is nagyon sokoldalú ruhadarab. Egy közepes törölközőt
hosszában hajtsunk négybe, majd sálszerűen tegyük a nyakunkba a zubbony alá! Szívja
az izzadságot, megtörölközhetünk vele és véd a rovarok ellen. Különösen nagy
megterhelés esetén kapaszkodjunk két végébe. Ez segít egyensúlyunk
helyreállításában, s lényegesen könnyebbé válik a haladás.
A felszerelés szintén többfunkciós eleme az esőkabát. Általános elv,
hogy a természeti hatások ellen nehéz védekezni. A vízálló ruházatok vagy
elvesztik ezen tulajdonságukat, vagy annyira szigetelnek, hogy a testpárát sem engedik
át, akkor pedig belülről ázik meg az ember /ez a rosszabb variáció/. Jelenleg a
Gore-Tex az egyetlen anyag, amely taszítja a csapadékot, de a testpára nagy részét
átereszti. Azonban nagyon drága és a tapasztalatok szerint jó tulajdonságait elég
rövid idő alatt végleg elveszti. Eső, hideg, szél, rovarok ellen az úgynevezett
"mentális" védekezés vált be a legjobban - vagyis nem kell vele foglalkozni.
Mégis sokat segíthet a poncsó. Ez egy nagy méretű, téglalap alakú, közepén
csuklyával ellátott alkalmatosság. Eső esetén lábszárig betakarja az embert
felszereléssel együtt /ilyenkor az összes víz a nadrág szabadon maradt szárára
folyik, majd felszívódik a derékig/. Ezen kívül azonban még sok minden másra is
alkalmas. Pl. a hálózsák alá tehető szigetelésnek. Még sátor is készíthető
belőle.
A jó hátizsák nélkülözhetetlen. 60 literesnél nagyobb űrméretűre
nincs szükség. A súly a vállon és a csípőn, jól párnázott hevedereken,
egyenletesen elosztva legyen. A mellcsat nagyon hasznos. Általában a korszerű,
önhordó zsákok jobbak, mint a csővázasak, de több fogyatékosságuk is van a
túlélés szempontjából. Látszólag jelentéktelen probléma a színük, amely
esetenként a túlélés rejtőzködő filozófiájával nem egyeztethető össze. Nagyobb
gond, hogy általában egy, legfeljebb két nagy belső térrel rendelkeznek. Ha valamit
elő akarunk venni, mindent ki kell szedni, vagy könyökig vájkálva fel kell forgatni a
gondosan kialakított rendet. Aki éjjel, hóviharban, a szájában elemlámpával kereste
már a lábszárvédőjét, az megérti, mire gondolok. Továbbá a legtöbb hátizsák
szorosan tapad a testhez, s aláizzad az ember / bár vannak jól szellőző típusok is/.
Hagyományos, csővázas konstrukciója ellenére nagyon jól bevált az USA
Army ALICE /többcélú személyi málhaöv/ rendszeréhez tartozó zsák. Három nagy
külső zsebbel és két részre osztható belső térrel rendelkezik. Belülre a nagyobb
védelmet igénylő, vagy kevésbé szükséges tárgyakat /pl. váltás fehérnemű,
tartalék élelmiszer/, a külső zsebekbe a gyakrabban használatosakat tegyük /pl.
főző és a napközben fogyasztott élelmiszer/. A hozzá rendszeresített felszerelés
/gyalogsági ásó, 2 literes víztároló stb./ modul szerűen kívülre rögzíthető.
Viszonylag kis terjedelme ellenére egyaránt alkalmas az egy napos, vagy hosszabb
túrákra. Nagyon hozzáférhetően lehet bele pakolni. Gyorsleoldó rendszerrel is el van
látva, ami vészhelyzetben nagyon hasznos lehet.
Minden hátizsákra praktikus kiegészítés a "gumipók", melyből
legalább négy darabot vigyünk magunkkal. Mindazok a felszerelési tárgyak, melyek már
nem férnek el a csomagban, jól rögzíthetők vele, a terepen pedig sátor, menedék
építésénél használhatók fel.
A sátor általában fölösleges luxus, jó hálózsákra azonban minden
évszakban szükség van. Télen táborozni igen kemény feladat, ezért kezdetben inkább
ne tegyük. Elég tehát egy megbízható és könnyű "pluszos" zsákot
beszerezni. Legyen minél kisebb és könnyebb. Kerüljük azokat a típusokat, melyeknél
a kéznek külön helye van, csak "múmia" formájút vegyünk. A military és
hegyiboltokban széles választékban kaphatók. A hegyiboltokban vásárolhatók jobb
minőségűek, a military üzletekben viszont terepszínűek kaphatók/!?/. A
méretválasztásnál vegyük figyelembe, hogy levetett ruházatunk férjen el a
lábrésznél /szükség esetén még a bakancsot is tegyük ide, természetesen
megfelelően becsomagolva/, így reggel testmeleg, száraz öltözetet húzhatunk.
A derékalj kiválasztásánál fő szempont a hő és nedvesség elleni
védelem. A dupla rétegű, esetleg hőszigetelő fóliával ellátott polifoam fóliák
tökéletesen megfelelnek. Áruk is kedvező. A gumimatrac súlya miatt szóba sem jöhet.
Az úgynevezett túlélő fólia nem erre a célra van /életmentő lehet, mivel akár
80%-kal is csökkentheti a hőveszteséget, ezért szerezzük be/. A legjobb és
legkényelmesebb megoldás a termo matrac /izolier/. Könnyű, kiválóan hőszigetel és
viszonylag kényelmes alvás esik rajta.
Készítsünk tokot a derékaljra mivel az erdőt járva az első beleakadó
tüskés bokor szó szerint szétrágja. Általában ami tekerhető azt hevederrel, vagy
gumi szalaggal összefogjuk, a többi felszerelést tasakba tesszük /nem zörög és nem
sérül/. Végül mindent vízhatlan csomagolásba /nylon zacskóba/ rejtünk.
A képen jól látszik az ALICE hevederzetés a kés célszerű
rögzítése.
Vannak olyan eszközök, melyeket legpraktikusabb övön hordani, hogy könnyen
elérhessük. Ezek súlya azonban lehúzza az övet, nyomja a csípőt, s hosszabb távon
kellemetlen fájdalmat okoz. Erre találták ki az úgynevezett "Y"
hevederrendszereket, vagy a málhamellényt. Legkönnyebben az USA ALICE vásárolható
meg /hevederöv, "Y" heveder/ a hozzá rendszeresítet kiegészítőkkel
/kulacs, tártáska, tájolótok, kenyérzsák stb./. A hevedereket, a felszerelést
elrendezve testünkhöz kell szabályozni. A málházás után ugrálva ellenőrizzük,
hogy egyben van-e , nem zörög-e a "cucc". Ha szükséges a zajt keltő
eszközöket szigetelőszalaggal a testhez rögzíthetjük.
A kés. Talán ez a legfontosabb felszerelési tárgyunk, melyből két darabra
is szükség van: egy nagy túlélőre és egy kis ügyesre. Véssük eszünkbe: soha ne
hagyjuk el, mert ha késünk van, mindenünk van! Csak professzionális minőségűt
szabad vásárolni, és csak akkor, ha "szerelem az első látásra".
Néhány félreértést szeretnék eloszlatni. Más a szurony, a vadászkés, a
harcikés és a túlélőkés. A legtöbb úgynevezett "túlélőkést"
felejtsük el. Ami sok funkciót ígér, az általában semmit nem tud igazán /ez alól
csak a Svájci Katonai Tisztikés és néhány konkurense kivétel, de ezek is csak
másodlagos eszköznek alkalmasak/. A vadászkések általában túl könnyűek erre
feladatra. A szuronyok mérete megfelelne, azonban gyakran nem tartós használatra
készülnek, illetve élük struktúrája nem teszi őket alkalmassá a vágásra
/túlságosan tompa szögben emelkedik, s így beleszorul az anyagba/. Szintén nem
felelnek meg a két vagy több élű változatok. A túlélőkést a minősége, mérete
és alakja teszi alkalmassá a feladatra. Szükség szerint minden művelet elvégezhető
vele, a bozótvágástól a tüske kivételén át az amputációig. Erősnek és
nehéznek kell lennie, hogy macheteszerűen is lehessen használni /egyetlen ütéssel
vágja át a másfél ujjnyi vastag ágat/.
A penge hossza ne legyen kisebb a tenyér szélességének másfélszeresénél
és ne legyen nagyobb két és félszeresénél /kb. 15-20 cm/. Szélessége a hossz 1:3-a
és 1:5-e között legyen. Ha csak egy kést kívánunk beszerezni, akkor a rövidebb,
változatot válaszzuk. Anyaga legyen elég kemény, hogy éles maradjon és elég
rugalmas, hogy feszíteni lehessen vele. A legmegfelelőbb a kb. 58-62 Rockwell-es
rozsdamentes acél /a szénacélok jobb pengék de érzékenyek a rozsdára és egyes
változatai törékenyek/. Hasznos a "fokél", illetve a gerincen kialakított
fűrész. Hegye a hossztengely felett helyezkedjen el, alatta az él pedig ívelt legyen,
hogy szúrni és vágni egyaránt jól lehessen vele. A kezet keresztvasnak kell védenie.
Ideális esetben a penge kissé súlyosabb a markolatnál.
Az egész késnek egy darabból kell készülnie. Az üreggel gyengített
markolatú kések közül csak a legjobb minőségűek alkalmasak a feladatra /pl.
Buckmaster, vagy a Wilkinson Sword/. A markolat keresztmetszete ovális legyen. Alakja
akadályozza meg a kés kézből való kicsúszását /pl. markolatgombbal/. Praktikus, ha
hossza kb. negyeddel nagyobb a tenyér szélességénél, mert így a végén megmarkolva
nagyobb erővel lehet vele sújtani. Bevonata lehetőleg polimerizált gumi /pl. Craton,
vagy Neoprene/, vagy bőr legyen. Jól illeszkedjen a kézbe.
A túlélési feladatra általában a Bowie típusú kések váltak be a
legjobban.
A tok védi a pengét és annak tulajdonosát. Könnyen, egy ujjal nyitható
legyen, ugyanakkor a penge ne csúszhasson ki magától. Anyaga lehet bőr,
gyöngyvászon, műanyag, vagy fém /a Kalasnyikov és az USA M-9 szurony a tokkal
hatékony drótvágót képez/.
A kést hordhatjuk bárhol, csak könnyen elérhető legyen. Általában
ahonnan a legkényelmesebb elővenni, oda alig lehet visszatenni /és viszont/. A
leggyorsabb kirántást a használt kézzel ellentétes vállon, az "Y"
hevederen, markolattal lefelé rögzítve lehet biztosítani.
A túlélőkés azonban alapvetően mégiscsak fegyver /kevéssé alkalmas
precíziós feladatokra/. Ezért mindenképpen szükséges mellé egy zsebkés, amit
elsősorban szerszámként /élelem-feldolgozásra és eszközkészítésre/ használunk.
A napjainkban egyre divatosabb recés pengék feladata a hatékony, gyors vágás ezért
céljainkra nem alkalmasak /nem lehet velük jól faragni, gyalulni stb./. Kitűnőek a
Svájci Katonai Tisztikések. Ár/minőség arányuk messze a legjobb. Én a Handyman
/ezermester/ típust tartom a legjobbnak, amely összesen 16 féle eszközt tartalmaz.
Mind megbízhatóan használható /pl. fűrészével karvastagságú ág is pillanatok
alatt levágható/.
Nagyon jók az egypengés kések is /pl. Gerber, vagy Buck/. Ergonómiailag
tervezett, csúszásbiztos markolatukkal kényelmes, biztonságos a munka. A
professzionális minőségű egypengés kések előnye a véletlen becsukódás elleni
rögzítő és a viszonylag nagy penge. Az úgynevezett "egykezes kések" úgy
vannak kialakítva, hogy egy kézzel, általában a hüvelykujj felhasználásával
nyithatók /pl. Hole-Opener rendszer, melynél lyuk van a penge gerincén, de lehet
csappal, vagy dörzsfelülettel működő is/. Ez adott esetben életet menthet. Azonban
némi leleményességgel és sok gyakorlással minden könnyen járó típus kinyitható
egy kézzel /az enyhén kinyomott hegyet akasszuk be a nadrágzseb szegéjébe, vagy egy
energikus csuklómozdulattal "csapjuk ki", esetleg hüvelykujjunkat oldalának
feszítve toljuk ki a pengét/.
Véssük eszünkbe, hogy a kés egyaránt veszélyes lehet a használójára
és környezetére is /"töltetlen" kés nincs/, ezért csak nagyon
fegyelmezetten szabad használni! Nyitott kés lehetőleg csak ülő, vagy álló
testhelyzetben legyen a kezünkben. A következő fogás megfelelő védelmet nyújt a
balesetekkel szemben akár futás közben is: a markolatot fogjuk hátrafordított
tenyerünkbe, a kés hegye a könyökünk felé nézzen, a penge pedig lapjával szorosan
simuljon alkarunkhoz. Szükség esetén innen egy gyors csuklómozdulattal ujjaink
között alaphelyzetbe fordíthatjuk a kést.
1, Elemlámpa szűrökkel. 2, Nagy erejű Mag-Lite lámpa. 3,
Tartalék elemek. 4, Gerber kés. 5, Cold Steel túlélőkés. 6, 10*25-ös távcső. 7,
Tájoló. 8, Jelzősíp 9, SIG benzinfőző 10, Kétszemélyes edény. 11, Paraván a
főzőhöz. 12, "kanálgép" 13, Kulacs tokkal. 14, Tűzgyjtó eszközök. 15,
Élelmiszer tárolódoboz. 16, Egészségügyi doboz. 17, Túlélőfólia. 18,
Varrókészlet. 19, Cipőtisztítókészlet. 20, Tok.
Még egy biztonsági körülményre szeretném felhívni a figyelmet. Az
124/1993 kormányrendelet tiltja "közterületen, nyilvános helyen vagy
közforgalmú közlekedési eszközön" az olyan szúró-, vagy vágóeszköz
birtoklását, "amelynek szúróhosszúsága vagy vágóéle a 8 cm-t
meghaladja." A rendelet hatálya alá eső késeket tehát csak a terepen szereljük
fel.
Szó szerint borotvaélesnek kell lennie /pl. nyírja kezünkön a szőrt/.
Minden használat után meg kell tisztítani. A célirányos használat kivételével nem
illik és nem praktikus a pengét megfogni /korrodálhat/. Az él jól ellenőrizhető
szemrevételezéssel is. Ha szinte láthatatlanul vékony, akkor jó. Az így észrevett
kisebb csorbulásokat helyre kell igazítani. Erre fenőacélt, vagy olajkövet
használjunk. Felületükön a pengét az eredeti köszörülésnek megfelelő szögben az
él irányába kell mozgatni. Ezt a műveletet nagyon óvatosan kell elvégezni.
Amennyiben késünk komolyabb élezésre szorul, azt bízzuk szakemberre /a házilagos
köszörülés során pl. a penge edzettségét alapvetően át lehet strukturálni/.
Szerencsére a professzionális minőségű pengék megfelelő használat mellett nem
igénylik a köszörülést.
Talán túlzásnak tűnik, de szerintem a kulacs majdnem olyan fontos, mint a
kés. Beszerzésénél három szempontot kell figyelembe venni: tárolható víz
mennyisége; rögzítés és hozzáférhetőség; hőszigetelés. A legjobbak az USA
kulacsok. Csak vizet tároljunk benne, mert műanyagból van, s így minden ízre
"emlékezik". A hőszigetelő tok oldalán található zseb a víztisztító
tabletta számára van kiképezve. Ivócsésze is tartozik hozzá, amely szorosan
illeszkedik a palack aljára. Ez főzőedénynek, csajkának, pohárnak, mosdótálnak
egyaránt alkalmas - igazi főnyeremény. A tartalék víz tehető 2 literes plasztik
üdítős palackba, de jobb a műanyag termosz, vagy az ALICE víztárolója.
Elemlámpa nélkül nem szabad elindulni. Praktikus egy nagy erejű, pl.
Mag-Lite lámpát beszerezni, amely párhuzamos, alig szórt fényét nagy távolságra
veti. Masszív alumínium tokja megvédi a sérülésektől, a menetes részeknél
elhelyezett gumi gyűrűk pedig vízhatlanná teszik. Ha ilyen rendszerű lámpánkat a
fejrész alatt megfogva a jobb vállunkon tartjuk, akkor nemcsak világításra
használhatjuk, hanem veszély esetén erőteljes ütés is mérhető vele. E kitűnő
eszköznek is vannak azonban hátrányai: mérete viszonylag nagy, nincs lehetőség
rögzítésére, ezért tárolása, hordása nehézkes. Gyengébbek, de a még elég
hatékonyak az univerzálisan használható fejlámpák /pl. a Petzl/.
Jó, ha van egy kisebb erejű színváltós lámpa is /a vörös fény az
egyetlen, ami nem vakít, bár szinte lemossa a piros színű jelzéseket a térképről/.
A színváltási lehetőség fontos lehet rejtőzködés és a kommunikáció
szempontjából is. Praktikus, ha fel lehet akasztani és a ruházatra erősíthető. Erre
az "L" alakú NATO lámpák, vagy a bolhapiacokon beszerezhető régi katonai
színváltós lámpák tökéletesek. Bánjunk elővigyázatosan azokkal a típusokkal,
melyek a fejrész elcsavarásával kapcsolhatók be, ugyanis hajlamosak arra, hogy a
hátizsák mélyén világítsanak reggeltől estig /akkor viszont már egyáltalán nem
működnek/. Legjobb, ha a kellemetlenségek megelőzésére nem csavarjuk be teljesen az
elemeket, s így védekezünk a spontán bekapcsolódás ellen.
Tartalék elemet /lehetőleg tartós típust/ és izzót vigyünk magunkkal.
A tűz a túlélés központi kérdése. Mindig kell gyújtó eszközt hordani:
gyufát és öngyújtót. A profik még valami abszolút biztos eszközt is visznek
magukkal /pl. magnézium tömb/. A gyufa tárolására ideális megoldás a szakboltokban
kapható vízhatlanul záródó műanyag gyufatartó tubus. Ebbe tegyünk pár szál
mentőcsónak gyufát /esőben, szélben is meggyullad/ és több szál hagyományos
gyufát, közte néhány parafinosat /olvasztott parafinba mártva védetté válik a
nedvességtől/. Rakjuk mellé 1-2 gyufásdoboz levágott dörzsfelületét.
Magára valamit adó, konzervatív túlélő benzines gyújtót használ /ennek
magasabb a hőértéke, mint a gázzal működő típusoké és könnyen tölthető/. Két
fajtát tudok szívemből ajánlani. Az egyik a Zippo /melynek még a hamisított
változatai is elég jó/, a másik az úgynevezett lövészárok gyújtó, ami egy
csúszó szélvédővel ellátott, esztergált réz henger. Minden bizonnyal ez utóbbi a
legmegbízhatóbb és legrobosztusabb öngyújtó. Használjuk a kissé olajos Zippo
benzint.
Általában a tűz lehetővé teszi a meleg étel, ital készítését. Mégis
praktikus főző- berendezést is vinni magunkkal. Többfajta szerezhető be. Növekvő
kalória értékben ezek a következők: tablettával, denaturált szesszel működők
/kb. 24 000 kJ/, pb-gáz /kb. 32 000 kJ/, benzinfőzők /kb. 40 000 kJ/. A szeszes
típusok mellett szól kis méretük, a gáz nagyon tiszta és kényelmes, a benzin minden
kerülmények között megbízható és kiemelkedő teljesítményű. A hátrányokat is
figyelembe véve /pl. a benzin körülményes, a gáz hidegben veszít a
teljesítményéből és a palack elég drága/ a benzinfőzőket ajánlom. Mindenki
választhat ízlésének és pénztárcájának megfelelőt. Én a svájci SIG főzőjét
használom, de tökéletesen megfelel a rendkívül robosztus, és kompakt
"Szovjet" berendezés is. A tartalék benzint tároljuk speciálisan erre
készült fém palackban /SIG gyártmányúak vásárolhatók a hegyitúraboltokban/. A
tüzelőanyag megválasztásánál vegyük figyelembe, hogy a legnagyobb hőértéke a
petróleumnak van /44 000 kJ/, de a főző sebbenzinnel működik a legtisztábban. A
minél nagyobb teljesítmény biztosítása érdekében úgy állítsuk be a berendezést,
hogy kék lánggal égjen és jellegzetes "zúgó" hangot adjon.
Egészségügyi felszerelés nélkül még egy laza sétát sem javasolok a
hegyekben. Alapvetően két csoportba kell sorolni ennek részeit: 1./ gyógyszerek és
gyógyhatású készítmények; 2./ sebészeti eszközök. Nem igazán praktikus
gyógyszereket ajánlani, mert egyénileg változik a leghatásosabb szerek köre. Ez
alól talán az Aspirin és a széntabletta a kivétel. Tehát inkább a feladatköröket
kell megjelölni. Szükséges tehát fájdalom- és lázcsillapító, hasfogó, enyhe
hashajtó, torokgyulladás elleni szer, víztisztító tabletta.
A sebészeti eszközökhöz tartozik a sebfertőtlenítő- és kötöző szer,
rugalmas pólya, csipesz, olló /a svájci késben mindkettő megtalálható/, zsinór,
bőrre helyezhető lázmérő. Ezen kívül kenőcsök gyulladt bőrre, izületi
bántalmakra, valamint Neogranormon a combtövek már jelzett kipirosodása ellen. Nálam
mindig van körömvirág kenőcs. Úgy vigyünk egészségügyi felszerelést, hogy
társainkra is gondoljunk.
Végére értünk a legszükségesebb eszközök ismertetésének. Tudnunk kell
azonban, hogy ezeken kívül még igen sok dologra van szükség, hogy igazán autonóm
módon élhessünk a természetben: pl. tájoló /ismertetésével a következő számban
foglalkozom részletesebben/, gyalogsági ásó, balta, fűrész, evőeszközök, 2-4
személyes fedeles főzőedény, varró készlet, álcafesték stb. A szakkönyvek arra is
felhívják a figyelmet, hogy a mindennapi élet során is adódhatnak olyan helyzetek,
amikor szükséges lehet az életmentő készlet, melyet jól hozzáférhető helyen,
külön dobozban praktikus tárolni. Ez a következőkből állhat: zsebkés,
drótfűrész, nagyító, preparált gyufa, 10 méter perlon zsineg, nylon zacskó,
horgász felszerelés /horog, zsinór, ólom/, nyílhegy, jelzőtükör és síp,
víztisztító tabletta, textil ragasztó szalag, varrókészlet, 1x1,5 méteres
műanyagfólia. Nem árt, ha van ilyen készlet a gépkocsinkban, vagy táskánkban
nagyobb utazásoknál.
Ha beszereztük a felszerelést, nincs más hátra, mint
"meghódítani" a természetet. A következő számban el is indulunk.
Legközelebb a menettel, a tájékozódással, valamint a táborozással foglalkozom.
Vissza az elejére
Túlélősuli II.
Az előző számban tett ígéretemhez híven elindulunk a hegyekbe. Ne
menjünk egyedül. Baráti körünkből szervezzünk egy kis csapatot. A katonai normák
szerint a kettő, négy-, hat-, nyolc stb. fős felállás biztosítja a legjobb
feladatmegosztást és a legkiegyensúlyozottabb mentális állapotot. Hangsúlyozni
szeretném azonban, hogy e cikksorozatban nem "mélységi felderítő"
feladatokra szeretném felkészteni az olvasót, hanem kifejezetten a hazai viszonyoknak
megfelelő civil szabadidőtöltéhez igyekszem segítséget adni.
A csapat döntse el, hogy hova és mennyi időre szeretne menni. A legjobb egy
hegységet vagy egy ország valamely régióját kiválasztani. Általában erre három
nap elég. Tervezzük meg az odautazás módját és menetvonalát. Gépkocsival gyorsan
és kényelmesen tehetjük meg az utat, viszont a menet végpontja csak a járműnél
lehet, nem vághatunk át pl. egy régión. Tömegközlekedési eszközzel az utazás sok
időt igényel és körülményes, azonban jobb menetvonalak állíthatók össze.
Terisük ki magunk elé a kiválasztott vidék térképét. Határozzuk meg
rajta tevékenységi területünket, a menetvonalat, a napi menettávot, valamint
táborhelyeket /az ebédek helyét is / Természetesen mindez nem azt jelenti, hogy egy
hely varázsának engedve nem változtathatnánk meg a "forgatókönyvet".
A menetvonal kiválasztásánál vegyük figyelembe a természetes /emelkedők,
lejtők, csatornák, patakok, horhosok stb. / és mesterséges tereptárgyakat /lakott
helységek, kerítések stb. /, ezek ugyanis nagymértékben befolyásolhatják
teljesítményünket. Amennyiben igazán alaposak akarunk lenni érdemes menetvonal
vázlatot készíteni, vagy a térképen alászínezni az útvonalat. Célszerű a régió
történetét, földrajzát, élővilágát is tanulmányozni.
Ahol csak lehet, kerüljük el a turista utakat. Egyrészt gondolnunk kell
arra, hogy félelmetes látvány a békés polgárok számára egy teljesen felszerelt
túlélőcsoport /terepszínű ruha, arcfesték, túlélőkés stb. / másrészt az igazi
romantika és szépség az erdők rejtett mélyén találhat. Inkább irányokba a terep
kínálta lehetőségeket figyelembevéve gerinceken, völgyekben, horhosokban,
patakmedrek mentén mozogjunk. Az utak közül a jelzetleneket /fekete szaggatott vonal a
térképen / részesítsük előnyben.
A menetvonal megtervezése után érdemes a területileg illetékes
erdőgazdasággal, vadásztársasággal egyeztetni a táborhelyeket és a menetvonalat.
Alapos megfontolást, jó emberismeret igényel a csoporton belüli menetrend
meghatározása. Elől a legtapasztaltabb erős, kiegyensúlyozott, a tájékozódás
szabályait legjobban ismerő társunk menjen. ő határozza meg a menetirányt, a
tempót, kijelöli a pihenők helyét és idejét stb. Amennyiben látótávolságnál
jobban eltávolodik a csoporttól, hagyjon útbaigazító jeleket maga után. az
utolsóként haladó feladatai fontosak, az oszlop együtt tartása, segítségnyújtás
stb. A többiek sem pihennek: számolják a lépéspárokat és az irányokat felosztva
figyelnek stb.
Nem csak a feladatokat kell azonban megosztani. mindenkinek vinnie kell a
csoport működéséhez szükséges élelmiszer és eszköz rá eső részét. A
szerszámok közül pl. négy emberre elég baltából. gyalogsági ásóból fűrészből
és machetéből egyet-egyet vinni. Az ételkészítés eszközeit is közösen
használjuk: 2 fő részére nagy teljesítményű főző és fedeles edény, négy fő
részére teáskanna, hat-nyolc főre bogrács. Az egyéni felszerelés egy részét is
megoszthatják egymás között a csoport alapegységét képező párok pl. egyikük
zsákjában van a kenyér a másiknál a konzerv.
Az indulás előtti esten rendszerezetten vizsgáljunk meg és rakjunk ki
szobánkban mindenfelszerelést, majd szisztematikus pakoljunk be a hátizsákba.
Elméletileg alulra kell rakni a könnyebb és felülre a nehezebb felszerelési
tárgyakat, azonban praktikusabb a használati gyakoriságot figyelembe venni pl.
legalulra menjenek a váltás ruha, legfelülre pedig az étkezés eszközei és
alapanyagai. Az indulás előtti percekre csak a vízvételt hagyjuk. Zsebeinkbe se
tálálomszerűen pakoljunk. Gondoljunk arra, hogy az ide kerülő eszközökre lesz a
leggyakrabban szükség pl. papír zsebkendő, öngyújtó, rágcsálnivaló, zsebkés
stb. /
Megérkezve a "beszálláshoz” / itt megindulási ponthoz /
ellenőrizzük felszerelésünket és ruházatunkat. A menethez való felöltözés
szabálya nagyon egyszerű "télen vetkőzzünk, nyáron öltözzünk" Hidegben
csak annyi ruhát vegyünk magunkra, menni közepes tempó mellett komfortérzést
biztosit, azonban mindig legyen a zsák felső részében meleg felsőruha /pl.
kabátbélés /, amit megállásnál felvehetünk. Ilyenkor elsősorban a meghűlés
veszélye nyáron pedig a folyadékveszteség miatt kell csökkenteni az izzadás
mértékét. hőségben póló és zubbony felvételével törülközött sálként
nyakunkba téve szigeteljük le felsőtestünket /lassabban párolog a verejték, s ez
hűsít is / A zubbonyt az erdőben hordjuk legombolt ujjal a bozót csipkelődései
miatt. Ha érzékenyek vagyunk a napra, ellenzős sapkát vagy kalapot vegyünk fel.
Szemünket "UV" szűrős napszemüveggel védjük /erdőben zavarja a látást,
de védi a szemet a sérülésektől /.
Használjunk álcázó arcfestéket. Amennyiben valóban szeretnénk megismerni
az erdő életét akkor teljes alkalmazkodnunk kell a környezethez. Hiába hordunk
terepszínű öltözete, ha csupasz arcunk és kénűnk világit. A környezettel
harmonizáló színű festék segítségével elmoshatjuk arcvonásainkat.
Alkalmazásának legegyszerűbb módja: szabálytalan ferde csíkokban váltakozva
felhordani. /l. ábra / Számoljunk azzal, hogy elmosni csak kozmetikai arclemosóval
lehet. Szükség esetén zsiradék, föld növényzet felhasználásával is
készíthetünk álcafestéket. Málházzuk a felszerelés, majd helyben ugrálva
ellenőrizzük a hevederek beszabályozását, illetve, hogy felszerelési tárgyaink nem
zörögnek-e. A hevederek végeit dugjuk vissza a csatok résébe, ezzel megakadályozzuk
elállítódásukat. Megindulás előtt a térképet mindig tájolni kell. Ez történhet
tájoló segítségével, a térkép felső szélét északi irányba fordítva, vagy a
térkép és a terep egyeztetésével /legalább két jól látható pontjelét a valós
irányba fordítva /. következő lépésként határozzuk meg álláspontunkat. ez a
legegyszerűbben szintén jellegzetes tereptárgy azonosítása alapján történhet. pl.
útvillánál vagyunk. valahányszor ránézünk a térképre, e két műveletet el kell
végezni. Végezetül pontosítsuk a megindulási pontot és az útirányt.
A menet során csak kevés pihenőt iktassunk be. Lehetőleg ezek alatt se
üljünk le ez alól csak az étkezés a kivétel, mert nehéz újra elindulni és
felvenni a ritmust. Ajánlatos azonban egy rövid pihenőt beiktatni kb. fél órával az
indulás után. Ekkorra már jelentkeznek az első problémák gyűrött zokni, lazán
fűzött bakancs, hosszúra hagyott hátizsákheveder stb. A legnagyobb figyelmet a lábra
kell fordítani. a legkisebb bőrpírt is azonnal ragasszuk le ragtapasszal és vegyünk
fel záraz zoknit. A vízhólyagot lehetőleg fertőtlenített tűvel szúrjuk ki /az
orvosi javaslatokkal ellentétben /, a folyadékot nyomjuk ki belőle, majd ragasszuk le.
A nem nyílt hámsérüléseket bekenhetjük körömvirágkrémmel. Ha már véres,
felszakadt a hólyag tegyünk rá gézlapot.
A következő megállás kb. egy két óra múlva egy kötelező rövid
étkezéscéljából itassuk be. Ebédig többször már ne álljunk meg. Csendben szinte
lopakodva haladjunk. Ne lépjünk ágra, falevelekre, nem rúgjunk kövekbe, így
bepillantást nyerhetünk az erdő élővilágába. Túlélőszemmel vizsgáljuk az
álaltok rejtekhelyeit, mozgási útvonalait mert ide lehetne a csapdákat elhelyezni. Az
állatok mozgása azonban azért is figyelni kell mert veszély jelenthetnek számunkra.
Hű társunk a kutya, életveszélyes lehet. elkóborolt házőrzőkkel és
szabadon futtatott harci kutyával egyaránt találkozhatunk. Veszélyes ellenfél.
Szaglása harminchatszor, hallása kétszer jobb az emberénél. Látása azonban csak
fele ellenszélben közelről sem észlel, ha mozdulatlanok maradunk. Ne mutassuk ki
félelmünket és ne nézzünk az állat szemébe. Ne meneküljünk hátunka látva
mindenképpen támadni fog. Lassan oldalazva, monoton, megnyugtató szavakat mondva
térjünk ki. A betanított kutya ha parancsot kapott megtámad minket. Az elkóborolt
állat csak akkor, ha táplálékot vagy különleges veszélyt lát bennünk. falusi
házőrzők és kóbor ebek színlelt támadással általában elriasztható. Az állat
farka mutatja agresszivitását ha vízszintesen áll támadásra számíthatunk. Várjuk
be ezt a pillanatot. Kínáljunk fel valamilyen tárgyat pl. botot, vagy ruhával vastagon
betekert karunkat, amire ráharaphat, majd a kutya pofájára ütve kővel, bottal
kíséreljük meg eltörni felső állkapcsát. a rövid pofájú ebek hasán lágyékát
rúgjuk. A támadáskor kíséreljünk meg állva maradni. Megtehetjük azonban, hogy
szorosan magunkhoz szorítva földre vigyük és mögé kerülve leszorítsuk. A harci
kutya küzd, amíg él. Más fajták megfutamodhatnak.
Egyes területeken hazánkban is találkozhatunk a viperafélék családjába
tartozó mérges kígyókkal. Hátoldalukon végighúzódó zegzugos vonal és feltűnően
rövid, hegyes farok jellemzi őket. A keresztes vipera a Zempléni-hegységben, valamint
Zala, Tolna, Somogy megye lápos területein, hegyi kaszálóin, erdőkben él. A kisebb
testű parlagi vipera szórványosan fordul elő a Duna-Tisza közének füves kaszálóin
pl. Bugacon, valamint a fertő környékén. A Hanságban gyakoribb. Mivel nem
agresszívak elégséges, ha a veszélyeztetett területen elővigyázatosan mozgunk, és
kikerüljük e védett állatokat óvatosan mozdítsunk el köveket, táborhelyet és a
levetett ruhát vizsgáljuk át. Ha mégis támadás érne valamit a sérült testrészt a
marás helye fölött, nem túl szorosan el kell kötni. húszpercenként lazítsuk meg a
kötést, és legkésőbb egy óra múlva vegyük le. A sérült végtagot pihentessük a
szív szintje alatt tartva tegyük sínbe és lehetőleg hűtsük. A sebet kimetszeni,
kiszívni nem szabad. A vérkeringés serkentésére itassunk kávét vagy teát. A
sérültet minél gyorsabban szállítsuk orvoshoz. A kígyómarás veszélyét nem kell
túldramatizálni csak evesebb mint l %- a halálos és 5O % tünetmentes.
A foltos szalamandra, sárga hasú vörös hasú unka, a zöld és barna
varangy, valamint a zöld levelibéke testváladéka a kezünkről a nyálkahártyára
kerülve mérgezéseket okozhatnak. Érintésük után mossunk kezet. A váladék által
izgatott testrészt hideg vízzel mossuk le.
A kullancs jelenti a legnagyobb reális veszélyt. Tavasszal és ősszel
különösen aktív, de az esős nyár is s nagyon kedvező számára. Az általa
terjesztett kullancsencephalitis elleni oltást FSME/IMMUN adassuk be magunknak. Azonban
ez nem véd a Lyme betegség ellen, melynek kórokozóját százszor gyakrabban hordozzák
magukban. A csípés helye körüli kerek, viszkető kiütés esetén haladéktalanul
forduljunk orvoshoz, mert ez a Lyme boreliosis jele lehet. A kullancs ellen a legjobb
védekezés, ha elkerüljük a magas füvet bozótot. A teljes zárt ruházat és a magas
szárú bakancs viszonylagos védelmet nyújt. Minden körülmények között kb. 8
óránként vizsgáljuk át saját és társaink testét. Elsősorban a lágy hajlatoknál
és a hajas fejbőrön keressük. Csipesszel a fejénél megfogva, lassan mozgatva
óvatosan lehet kivenni. A mikrosebet fertőtlenítsük. Ma már több olyan készítmény
is létezik, amely véd a szúnyog és a kullancscsípés ellen AUTAHN, Sanody, Protect B,
ultrathon stb. állítólag ugyanilyen hatású a Polybé tabletta.
A méhfélék és darazsak tömeges szúrása vagy túlérzékenység esetén
adjunk a sérültnek antiallergikus gyógyszert Fenistil. Sandosten, Zaditen Tavegyl. A
háziméh fullánkját csipeszek vegyük ki a rajta lévő méregmirigyet ne nyomjuk meg.
külön kell szólni a veszettségről Egyre gyakoribb hazánkban a fertőzőt állat,
ezért kerüljük a különösen szelíd egyedeket. Ne nyúljunk tetemekhez, állati
ürülékhez. A macska, kutya, róka, őz stb. egyformán veszélyes lehet. Ha támadás
ér minket minél közelebb van a fejhez, annál veszélyesebb a fertőzés, a sebet
azonnal mossuk le szappannal és vízzel, tegyünk rá steril kötést. Haladéktalanul
keressünk fel orvost, aki azonban csak az állat megvizsgálásával tudja
megállapítani, hogy veszett volt-e. A HDC vakcina segít.
Utunk alatt folyamatosan szükségünk van a menetteljesítményt jellemző és
befolyásoló legfontosabb adatok mérésére. Vegyük figyelembe a várható menetidő
becsléséhez, hogy 15-20 kg-os csomaggal óránként az alábbi menetteljesítménnyel
lehet számolni: úton 4-5 km terepen 3 km terepen sötétben 2 km gyors menetelésnél 6
km. Mintegy 10 km távolságig terjedő menetnél sebességünket óránként kb. l km-rel
lehet növelni ekkor energiafelhasználásunk kb. 400 %-kal nagyobb mint nyugalmi
állapotban. Legnagyobb sebességünk a csoport leggyengébb tagjának sebessége.
A terepen megtett távolságot lépéspárok számlálásával mérjük. Egy
egyszerű segédeszköz segítségével 5000 m-ig százméteres pontossággal
meghatározhatjuk távolságunkat a megindulási ponttól. Elkészítéséhez egy darab
zsinór és tizenhárom darab felfűzhető gyöngy szükséges. A zsinórra kössünk
akkora hurkot, hogy a csuklónkra húzhassuk. Fűzzünk fel négy gyöngyöt.
Háromujjnyival lejjebb kössünk rá csomót, majd fűzzünk fel kilenc gyöngyöt.
Háromujjnyira ismét csomóval zárjuk a sort. Használata azon alapszik, hogy 65
lépéspár kb. loo méternek felel meg. Minden 65. alkalommal tehát amikor a bal lábunk
érinti a talajt a kilenc gyöngyből egyet húzzunk a zsinór végéhez l. méret. A
kilencedik után következő 65. lépésnél a négy gyöngyből húzzunk át egyet l...
méter Újrakezdhetjük a számolást a kilenc gyönggyel. Minden további looo méternél
a négyes csomóból húzzunk át egy gyöngyöt.
Az előttünk álló belátható távolságot becsüljük. Ezt az élőlények,
tárgyak láthatósága alpján végezhetjük. még jól felismerhetők a sem és a száj
5o méterről, a ruha egyes részletei loo méterről, a testrészek 2oo méterről, az
egyes végtagok 3oo méterről, a lábak mozgása, az egyes alakok körvonala 4oo
méterről, a színek 5oo méterről, az egyes emberek 75o méterről, mozgás egyes
villanypóznák looo méterről, nagy magányos fák 2000 méterről, különálló
épületek, füst 4ooo méterről gyárkémény 5000 méterről.
A menetidő és az energiafelhasználás megbecsüléséhez fontos adat a
leküzdendő emelkedő hossza és szöge. A menetteljesítményhez hozzákell ugyanis
számolni kb. l órát minden 3oo méternyi magasságkülönbségnél hegynek felfelé s
minden 5oo méternyinél lefelé. Az energiafelhasználás szempontjából a l6o-os
emelkedő pl. lo6o %-os, ugyanekkora lejtő kb. 3oo %-os növekedést jelent. Az emelkedő
magasságát álláspontunk és a "cél" közti szintvonalak segítségével
tudjuk kiszámolni a térképen megtalálható, hogy hány méter az egyes szintvonalak
közti távolság.
A lejtő szögét egy számlapos óra és egy egyenes pálca segítségével a
következő módszerrel lehet meghatározni. Álljunk a lejtő lábához, hogy oldalról
legyen rálátásunk. óránkat tartsuk függőlegesen, a számlap elé tett pálca pedig
legyen párhuzamos a elejtővel. A 3-as és 9-es szám által jelölt vízszintes
vonaltól mért minden perc elétérs 6o-nak felel meg.
Mozgásunk a terepen legyen ütemes, kiegyensúlyozott. Emelkedőn fölfelé
lehetőleg megállás nélkül, fejünket leszegve lassú apró folyamatos léptekkel
haladjunk. Felsőtestünket a lépések ütemére mozgassuk. Lábunkat teletalpal tegyük
a talajra.
Az általánosan elterjedt nézettel szemben enyhe lejtőkön futhatunk minden
lépésnél finoman fékezve. Ezzel gyorsabbá válik haladásunk és izmaink is
kellemesen kilazulnak. Csúszós szakaszon ne próbáljunk megállni, rohanjunk át. Mivel
ez meglehetősen balesetveszélyes ezért tartsunk egymástól biztonságos távolságot.
Meredek lejtőn ahol még nem kell megkapaszkodni szintén le lehet futni de itt
szlalomozva, vagy a természetes megcsúszásokat tudatosan kihasználva kell mozgási
energiánkat csökkenteni.
Az éjszakai menet megszervezése még nagyobb körültekintést igényel. A
felkészülés során alaposan tanulmányozzuk a térképet. memorizáljuk a menetvonalat.
Az elágazások törési pontok, veszélyes szakaszok helyét és távolságát
rögzítsük. Ebben a napszakban inkább az utakon mozogjunk. Ismét fel kell hívnom a
figyelmet a menetvonal egyeztetésére a területileg érintett vadásztársasággal.
Vizsgáljuk meg felszerelésünket alaposan, hogy vannak-e rajt amolyan
kiemelkedő részek amelyek elakadhatnak pl. a napközben keresztben hordott
polifoamfólitát lehetőleg függőlegesen rögzítsük. Legfontosabb eszközeink
könnyen és gyorsan elérhető helyen legyenek. Tájolónk forgatható szelencéjét
legalább 15-20 percig erős fénnyel világítsuk meg, hogy foszforeszkáló pontjai
feltöltődjenek. Ellenőrizzük elemlámpánkat.
Általában éjszaka is van elegendő fény hold, csillagok a viszonylag
biztonságos mozgáshoz és a tájékozódáshoz. Ha olyan részre érnénk, hol teljes a
sötétség, akkor se essünk kétségbe, lábunk a legnagyobb sötétben is lát Jól
érzékelhető pl. hogy az erdei utak talaj keményre taposott, míg szegélye puha
füves, vagy falevelekkel borított. Jó szolgálatot tehát egy levágott bot
kitapogathatjuk vele magunk előtt az utak, segíthet egyensúlyunk megtartásában ferde
szögben felfelétartva előre jelzi a fejmagasságban elhelyezkedő ágakat. Bal
kezünkben tartsunk nagy erejű elemlámpát de csak vészszükség esetén kapcsoljuk be,
mert elvakít ugyanígy járhatunk a holdra vagy a csillagokra felnézve. legyen nálunk
színszűrős lámpa is, ugyanis a vörös fényt az egyetlen amellett nem zavarja
meglátást. Sajnos a színszűrő nagyon csökkenti a hatótávot ezért a fehér fényt
veszély esetén a vöröset tájékozódásul használjuk.
Éjjel különösen fontos a csapaton belüli menetrend meghatározása és
betartása. Célszerű jeleket, jelhangokat megbeszélni pl. állj, veszély, tovább,
akadály stb. Ha nullára csökken a látótávolság, csoport tagjai felzárkózhatnak
annyira hogy szabad kezüket egymás vállára, hátizsákjára tegyék. Esetleg egy
zsinórt vagy botot fogva ovis módra lehet haladni.
A veszélyt jelentő tereptárgyak távolságát pl. utvillától 2oo méterre-
l3o lépéspárra - gödör legalább két fő mérje. Ha ugyanazon az úton szákozunk
visszatérni a fontosabb pontokat jelöljük meg fehér szigetelőszalaggal. A túlélés
egyik legfontosabb művelete a tájékozódás. Térkép és tájoló szükséges hozzá.
A turistatérképek ma már nagyon jó minőségűek és megbízhatóak. Ha olyan vidékre
megyünk amelyről nem áll rendelkezésre ilyen akkor szakboltban szerezzük be a megye
térképét.
A térképek azonban csak akkor használható ha értjük jelzéseiket. Ezért
tekintünk át a legfontosabb tudnivalókat a térkép a föld felületének
tagolódását és dombrulatait térszíni formáit és alakulatait mértanilag
egyezményes jelekkel és meghatározott arányú kisebbítéssel, rendszerint síkban
ábrázoló színes rajz. Minden térkép tartalmas matematikai ( pl. méretarány fizikai
) folyók hegységek, növényzet stb. gazdasági és politikai elemeket települések
mezőgazdasági létesítmények utak stb. valamint térkép saját adatait elnevezés,
egyezményes jelkulcsok stb.
A térkép legjellemzőbb adata a lépték. Ez mutatja hogy a valóságos
méretek hányadrészükre csökkentve szerepelnek a rajzon. Egy l:25ooo-es térképen
lévő l centiméter a valóságban 25o méter illetve l km terepi távolság 4 cm a
térképen. Távolságot a térképen legkönnyebben görgős távmérővel mérhetünk.
Amennyiben ez nem áll rendelkezésre egy karórát állítsunk 12.oo-ra majd kihúzott
felhúzófejét az aránymérték l km-es szakaszán gördítsük végig. Jegyezzük meg a
mutatott értéket majd ismét 12.oo-ra állítva gördítsük végig a menetvonalon. A
távolságot osztással kaphatjuk meg. Hozzávetőleges távolságot számíthatunk a
térkép kilométerhálózata segítségével. Az l:4oooo-es térképig ugyanis a
négyzetrácsok minden oldala l km-nek felel meg.
Sok bajunk lehet a térkép kezelésével, különösen szélben vagy esőben.
Megkönnyíti dolgunkat ha akkora négyzetet hajtunk belőle amely tervezett mozgási
köretünket illetve annak közvetlen környezetét tartalmazza. A legjobb megoldás
azonban ha 5-ös méretre felvágva a darabokat megszámozva befóliáztatjuk, majd
méretre vágjuk Így nyerünk egy olyan térképet amely vízhatlan jól rejthető,
menetnél pedig kezünkben tartható. Tájékozódásunkat megkönnyítik a turistautak.
Színük jelzések értékes információkat hordoznak. A kép és piros színű utak egy
egész hegységen átvezetnek. A zöld és sárga helyi főútvonalakkal megegyező de
szimbólumokkal megkülönböztetett utak. A kereszt alakú jelek a főútvonalakat kötik
össze. A négyzet lakott helyhez vagy turistaházhoz irányit általában rövid, de
nehéz útvonalon. A háromszög kilátópontokhoz a kör forráshoz, az omega
barlangokhoz vezet.
Nélkülözhetetlen felszerelési tárgyunk a tájoló. A magyar
Honvédségnél redszeresitett 39/49 mintájú Bézardrendszerű tájoló szerintem a
legjobb beszerezhető műszer. 2.ábra A rajta található forgatható szelence
vonásokban a kör hatezred része adja meg az irányszögeket azimut. Felhasználásával
sok műveletet lehet elvégezni. A két legfontosabba ismertetet minden típusú tájolót
hasonló módon kell használni.
A fő világtájak kitűzéséhez nyissuk ki a tájolót. A forgatható
szelencét forgassuk el úgy, hogy a rajta található É jelzés kerüljön át tükör
tövében lévő leolvasójel alá. A fémtükröt állítsuk kb. 45o-os szögbe.
Könyökünket mellünkhöz szorítva emeljük a műszert a szemünk elé Nézzünk a
tükörre és forduljunk el addig amíg a mágnestű hegye a szelencén található
északi irány jelzésével É egybeesik. Ezután az irányrésen kerestűl nézve
keressünk egy jellegzetes tereptárgyat pl. jellegfa stb. amely a jelzett irányban van.
3.ábra
Egy tereptárgy irányszögét térkép alapján az alábbiak szerint tudjuk
kitűzni a terepen megállapítani hogy merre van valójában. Álláspontunk és a
keresett tereptárgy összekötő egyenesére a térképen helyezzük rá a tájoló
irányélét úgy hogy, azon a centiméter beosztás nulla jelzése álláspontunkra
essen. A szelencét forgassuk el addig, amíg annak É-D-i vonala párhuzamos lesz a
kilométer hálózza észak déli függőleges vonalaival a tereptárgy irányszöge
leolvasható a leolvasjójelnél. Ezután kezdjük meg a tájolást a terepen a tükörre
nézve forduljunk el addig, amíg a É jelre áll a mágnestű. Az irányrésben a
keresett pontot fogjuk meglátni. A világtájak természetes eszközökkel is
megállapíthatók. A nap például minden évszakban a következő világtájakat mutatja
06.00 órakor kelet, 12.00-kor dél 18.00-kor nyugat. óránkat vízszintesen tartva és a
kismutató hegyével a napot megirányozva pedig úgy kaphatjuk meg a déli irányt, ha
megfelezzük a 12-es számjegyet és a kismutató által bezárt szöget. éjjel az
Északi Sarkcsillag a földrajzi északot jelzi.
A menet során a jellegzetes tereptárgyak mellett elhaladva mindig
ellenőrizzük pontos helyzetünket irányunkat. A legbiztosabb támpontot a domborzata
egyeztetése adja. Így az esetleges iránytévesztéseket időben felismerhetjük és
még viszonylag kis távolságról visszafordulhatunk. Számoljunk azzal, hogy erdőben,
utakról letérve nem tudjuk az egyenes irányt tartani, fokozatosan elfordulunk. Ezért
vagy jelöljünk meg jól látható tájékozódási pontot, vagy kövessünk olyan
domborzati elemet pl. gerinc, völgy, patakmeder, vízmosás stb. amelynek irányát
ismerjük. Arra is van lehetőség, hogy menet közben folyamatosan kontrolláljuk
tájolóval az irányt. Ködben tájékozódási ponttól tájékozódási pontig
haladjunk még akkor, ha ezek tíz méterre vannak egymástól.
Előfordulhat, hogy eltévedünk vagy utat tévesztünk. Ilyen esetben
nyugodta, módszeresen vessük össze a térképet a tereppel. Kiséreljünk meg
azonositható tereptárgyat keresni, hallgatózzunk műút, vasút emberek stb. Amennyiben
ez sem segít álláspontunktól indulva egy tájolóval kitűzött nagy hatszöget
bejárva próbáljunk azonosítható tereppontot találni. Ehhez jól láthatóan
rögzítsük álláspontunkat a terepen pl. induljunk egy jellegfától majd valamelty
irányba haladjunk 15 percet innen forduljunk el looo vonással ( ezer fonvás a kör
hatodrése - 60o ) 15 perc után tegzünk újabb fordulatot. imételjük ezt addig amíg
azonosítható tereptárgyat találunk, vagy visszatérünk kiindulásunkhoz. Amennyiben
ez sem segít induljunk el olyan a térképen jelölt tereptárgy felé amely feltétezett
tartózkodási helyünktől valamelyik irányt széles sávban keresztezi. Elérve
könnyebb lesz az álláspont meghatározása
Sikeresen végrehajtott menet végén még sötétedés előtt legalább egy
órával illik megérkezni a táborhelyre. Kiválasztásánál ügyeljünk arra, hogy a
közelében víz és elegendő tűzifa legyen. A településektől viszont tartsunk
biztonságos távolságot Lehetőleg ne táborozzunk völgyben vagy hegycsúcson az
előbbi hideg, az utóbbi szeles lehet. Kerüljük a talajvizes helyeket.
Megérkezéskor vegyük le a szerelvény, könnyítsünk ruházatunkon zsebkés
ilyenkor is legyen nálunk. Lehetőleg minden ágra kifeszített gumipókra vagy kötélre
rakjuk Osszuk el egymás között a feladatokat a táborhely megtisztítása
tűzifagyűjtés, hálóhely előkészítése ételkészítés stb. csak akkor pihenjünk
meg ha már lobog a tűz és a fekhelyünk is kész van.
Ez utóbbit lehetőleg védett sima terepen rendezzük be. Terítsük le a
földre ponchónkat erre tegyük a derékaljat és a hálózsákot. A hátizsákot rakjuk
a fejünkhöz vagy a lábunkhoz. Az alvók feje sugárszerűen vagy párhuzamosan egymás
mellett helyezkedjen el. 4. ábra Párnának egy ruhadarabot kabátbélés hajtogassunk. A
hálózsákba még nagy hidegben is csak alsóruhát vegyünk fel. Felöltözve saját
fűtésünket kapcsoljuk ki. ráadásul reggelre a ruha is biztosan befülled rajtunk.
Felsőruházatunkat összehajtva rakjuk be a hálózsák lábrészéhez. Hidegben a
bakancsot tegyük ide természetesen nejlonzacskóba csomagolva. A túlélőkést
elemlámpát és a kulacsot tartsuk a kezünk ügyében. Minden felszerelési tárgyunkat
pakoljuk el éjszakára mert reggel átnedvesedhet vagy indulásnál megfeledkezhetünk
róla.
A tábor közelbiztosítása nehezen megoldható feladat. A mai világban
azonban ez egyáltalán nem felesleges luxus. Talán a legjobb módszer a fák között
lábszárközép magasságban erős damilt kifeszítve keríteni a tábor. Szervezhetünk
őrséget is így egész éjjel éghet a tűz. A természetben ugyanolyan fontos a testi
higiénia mint a civilizációban. A menet és a napi tevékenység során megizzadunk por
piszok tapad a testünkre. a táborverés időszakában az átizzadt zubbonyt ha lehet a
nadrágot is szellős napos helyre terítsük ki száradni. A levegő átjárja a napfény
pedig fertőtleníti ruhánkat. Lehetőleg vegyük le bakancsunkat, s húzzunk könnyű
sportcipőt vagy sarut. átnevesedett lábbelink száradását segíti ha este
újságpapírt vagy száraz fűfélét rakunk bele. Ha nincs módunk levenni lazítsuk ki
a fűzőt.
A rendszeres tisztálkodás nem szabad elhagyni. Ezért kell víz közelében
táborozni. Ennek hiányában szükségmegoldást kell keresni. Egy kulacs víz esetleg a
hajnali harmat és egy szivacs kendő segítségével felülről lefelé haladva
lemosakodhatunk. Fázós reggelenként csodálatos hatása van a hideg vizes fürdésnek,
teljes helyreállítja hőháztartásunkat. Mindennap tiszta fehérneműt kell venni lehet
hogy zoknit pólót naponta többször is. Fogmosás helyett ideiglenesen megfelel a
rágógumi és fogselyem cérna alkalmazása.
A tábor elhagyásakor egy fő maradjon vissza és nagyon alaposan fésülje
át a terepet ottmaradt eszközök, szemét összegyűjtésére a tábortűz
maradványainak ellenőrzésére. Minden szemetet műanyag zacskóban hozzunk ki az
erdőből.
A tábor központja a tűz körül van. Fénye barátságos hangulatot teremt
hője lehetővé teszi hogy felmelegitsük tagjainak megszárítsuk ruhánkat. A parázs
fölött ételt készíthetünk.
A tűz rakása nagy tudomány különösen esőben szélben vagy más nehéz
időjárási körülmények között. Szükség van hozzá éghető anyagra gyúlékony
anyag, gyújtós, tüzifa és ozigénre. A gyúlékony anyagnak tapló könnyen lángra
kell lobbannia de elég hosszan és magas hővel kell égnie, hogy a láng átterjedhessen
a gyújtósra. Erre a célra használhatunk papírt vagy természetes anyagokat, pl.
nyírfakéreg, száraz narancshéj, porrá morzsolt elkorhadt fadarabok száraz nád,
madár pehelytollai száraz fű, moha falevelek a ruhánkból szövetszálak. stb. Az
erdőt járva vizsgáljuk figyelmesen a környezetet. Egész biztos hogy tudunk gyűjteni
alkalmas anyagot. Ha mégsem találnánk semmit pl. csapadéktól felázott az erdő akkor
vastagabb ág száraz belsejéből faragjunk forgácsokat, esetleg fenyőágszerűen
hasogassuk be. Gyújtósnak nagyon vékony száraz ágacskákat pattanva törik
gyűjtsünk. Ne törjük túl rövidre.
A tűzifa kiválasztásánál vegyük figyelembe hogy a lombos fa jobb parazsat
ad a tűlevelű viszont könnyebbe ég. A legjobb tűzifák toplistája csökkenő
hőértékben csipkerózsa, erős tartós tüzet ad de füstje izgatja a torkot, tölgy
erős hőjét sokáig megőrzi ezért kiváló melegítő tűzőz kőris nedvesen is ég
bükk különösen főző tüzekre alkalmas juhar, nyírfa, nedvesen is ég gyertyán
magyal galagonya zölden is használható. Kerüljük a következőket mert elhamvadnak
és füstjük nagyon kellemetlen: vadgesztenye, szelídgesztenye, szil, bodza, hárs,
nyár. A gyűjtött fa legyen karvastagságú azonban az ennél vastagabb nehezen ég át.
nem szükséges félméteresnél rövidebbre vágni a tűz táblásának ugyanis az a
lényege, hogy a fát fokozatosan a leégés ütemében toljuk egyre beljebb. A kb. 10x70
cm-es fahasáb 4-5 órán át ég. Szárazsága szemrevételezéssel és kopogtatással
csengő hangod ad. ismerhető fel. A földön fekvő fa általában még nyáron is
nedves, ezért inkább fákról vágjunk elszárad t ágakat bár a tűzifának már nem
feltétlenül kell csontszáraznak lennie.
Megfelelő mennyiségű és minőségű hozzávaló birtokában elkezdhetjük a
tűzrakást. Egyenletes, széltől védett száraz felülete keressünk. ügyeljünk
nehogy a közelben gyúlékony anyagok legyenek. ásóval jelöljük meg a tűz pontos
helyét, majd gyeptégláikat felszedve ássunk kb. tenyérnyi mély gödröt a táborhely
elhagyásakor a gyeptéglát helyezzük vissza, vagy kövekkel vastag fával kerítsük be
a tüzet. homokot, kavicsot, köveket vagy megfelelő hosszúságú tűzifákat egymás
mellé téve készítsünk aljzatot. Ez elszigeteli a tüzet a hideg esetleg nedves
földtől A kő ne legyen porózus mert szilánkokra robban. Télen a faaljat
közvetlenül a hóra rakjuk.
A taplót helyezzük a tűztér közepére. Ha papírt használunk egy nagyobb
darabot lazán, kb. két ökölnyire gyűrjünk össze. Erre rakjuk indiántipiszerüen a
gyújtóst. Az ágacskák keresztezve egymást nyúljanak túl a gól elején. Érdemes
fokozatosan vastagodó gallyakkal biztosítani a hőerő növekedést. A egésznek
lazának, levegősnek kell lennie. Különlegesen nehéz körülmények között locsoljuk
meg denaturált szeszel de ezt benzinnel sose tegyük. A szélirány felőli részen
legyen hozzáférhető a begyújtáshoz.
5. ábra.
Gyújtsuk meg a tüzet Erre a célra használhatunk egy sajátos eszközt a
magnéziumtömböt. Egyik oldala az un. forgácsoló a szemközti pedig a gyújtó.
Késsel faragjunk kb. egy mogyorónyit a magnéziumból. A forgácsokat söpörjük egy
kupacba. Fogjuk egyik kezünkbe a magnéziumtömböt tegyük egész közel a
forgácsokhoz. Késünk pengéjét derékszögben helyezzük a vágóélre és egy
erőteljes toló mozdulattal rántsuk végig rajta. A kirepülő szikra begyújtja a
forgácsokat a szikra elég erőteljes hogy más gyúlékony anyagot is lángra
lobbantson. Egy-két másodpercig ég ez elég ahhoz hogy a taplót vagy a gyújtóst
megyujtsa.
Egy puhafalap és egy keményfabot segítségével ősi módon is gyújthatunk
tüzet. A falapon készítük egy V alakú bevágást. Az ennek a csúcsához tett botot
addig forgassuk két tenyerünk között vagy íjjal amíg a lehulló finom fűrészpor
parázslani kezd. Faforgáccsal és fújással tűz gyújtható belőle. 6. ábra. Amikor
már az ujjnyi ágak is égnek tegyünk rá keresztben két-három tűzifát Csak ezek
meggyulladása után nyugodhatunk meg. A tűz táplálásánál vegyük figyelembe, hogy
melegedéshez láng főzéshez parázs kell. Az indián tűz melynél csillagszerűen
rakunk le 3-4 tűzifát inkább főzni jó míg a vadásztűz melynél a tűzteret
határoló két párhuzamos tűzifára keresztbe rakva ég a többi inkább melegedni
való.
Amennyiben parázsról gyújtunk tüzet rakjunk rá egy kevés gyújtóst. majd
hosszan erőteljesen fújjuk meg többször a parazsat amíg fehére nem izzik. E
feladatot könnyíti meg az indián tűzfúvócső. Ez egy nagyjából 20-30 cm hosszú
ujjnyi vastag cső amely lehetővé teszi az oxigén koncentrált eljuttatását még
viszonylag biztonságos távolból. Segitségével a parázsra tett vastag ág is azonnal
meggyújtható.
A parázs gyeptéglával vagy kővel jól lefedett gödörben tárolható de
szállitására is van mód kilyuggatott konzervdobozban vagy egy száraztaplógomba
szélének meggyujtásával mely cigarettaszerűen órákig parázslik.
A tűzrakóhelyet lehetőleg ugy jelöljük ki, hogy a hátunk mögött
valamilyen hővisszaverő felület legyen pl. sziklafal. ha nincs ilyen akkor poncsoból
csináljunk paravánt. Vele szemben a hősugár irányítására építsünk úgynevezett
kanadai kandallót. Egymástól kb. 60 cm távolságra két karvastagságú cöveket
verjünk le párhuzamosan kb. 80o-os szögben a tűz elé majd ezekre rakjunk fala friss
fával cserélve mindig száraz tüzelőnk lesz.
Néhány biztonsági rendszabályt szigorúan figyelembe kell venni. Tartsuk be
a tűzgyújtásnál tilalmat. Körültekintően csak akkor rakjunk tüzet, ha van
eszközünk az eloltására víz, gyalogsági ásó. Ne hagyjuk magára ha már nincs rá
szükség oltsuk el.
Van már tüzünk és táborunk. Nincs más hátra mint
elkészíteni és jóízűen megenni a vacsoránkat. A következő számban az
élelemgyűjtéssel és a táplálkozás szabályaival valamint az eszközmenedék és
fegyverkésztéssel foglalkozunk.
Vissza az elejére
TÚLÉLŐ SULI III.
Lesli Hiddings a Magyar TV kettes csatornáján bemutatott kiváló
sorozatában, "A vadon vándorában" mondta: "A túléléshez három dolog
kell: élelem, víz és menedékhely". Cikksorozatom utolsó részében e három
nélkülözhetetlen elemről szeretném elmondani a legszükségesebb tudnivalókat.
Fenmaradásunk szempontjából a legnagyobb jelentősége a víznek van,
pontosabban ennek hiányában kerülhetünk a leghamarabb bajba. Erre utal a hármas
szabály, miszerint "3 percig bírjuk ki levegő, 3 napig víz és 3 hétig élelem
nélkül". A testsúly 4-5%-nak megfelelő folyadékveszteség a szervezet teljes
legyengüléséhez, 12%-os pedig halálhoz vezet. Ennek "stációi" a
következők: szomjúság, rossz közérzet, étvágytalanság, émelygés, fejfájás,
szédülés, akadozó beszéd, légzési zavarok, járásképtelenség, nyelési
problémák, halál. A folyadékpótlásnak folyamatosnak kell lennie: legalább
félóránként igyunk pár korty vizet. Ennek semmi köze a szomjúsághoz, az ugyanis
már jelentős mértékű, nehezen pótolható folyadékveszteségét jelzi
szöveteinknek. Nem szabad eddig a pontig eljutnunk, ha van a kulacsunkban víz.
Számoljunk azzal, hogy este a letáborozás után még mindig tetemes
mennyiségben igényli szervezetünk a vizet, ezért mindenképpen maradjon éjszakára a
kulacsban tartalék /különösen nagy igénybevétel esetén egy óra alatt akár 2-2,5
liter vizet is fogyaszthatunk/.
Igyekezzünk a vizet hűsen tartani. Így nem csak élvezetesebb, de gyorsabban
is szívódik fel a gyomorban. Ezért szükséges olyan kulacsot választanunk, amely
hőszigetelő tokban van. Ha időnként megnedvesítjük a huzatot, a párolgás hűti a
palackot.
A folyadék pótlás mellett az előző számban leírtak szerint igyekeznünk
kell az izzadtságot is csökkenteni. Az izzadással nemcsak vizet, hanem tetemes
mennyiségű ásványi sót is veszít a szervezet, melyet szintén pótolni kell. Ha ezt
nem tesszük meg, akkor hiába fogyasztunk folyadékot, szomjunk nem csillapodik /ilyenkor
hányinger formájában jelentkező ún. "vízmérgezéses" állapotba
kerülhetünk/. Az ásványi só veszteséget helyes táplálkozással és direkt
bevitellel /pl. pezsgő tabletták formájában/ pótolhatjuk. Vigyázzunk azonban, ezeket
csak pihenő alkalmával, külön elkészítve fogyasszuk. Kerülnünk kell ugyanis, hogy
a kulacsban "finom" ital /pl. gyümölcslé, citromos tea stb./ legyen, mert
ezek fogyasztását nem tudjuk szabályozni. A legmegfelelőbb a tiszta víz /vagy az
ásványvíz/. Igyekezzünk minél nagyobb mennyiséget vinni belőle magunkkal. Egy napi
minimális készlet elszállításához két kulacs és egy 2 literes víztároló
szükséges. Minden alkalommal töltsük fel menet közben készleteinket, ha ivóvizet
találunk. Legyen nálunk vésztartalékként egy kis doboz gyümölcslé, vagy 0,33-as
palack ásványvíz.
A szabadban található vizekkel szemben legyünk bizalmatlanok /használjunk
víztisztító tablettát/! Tisztítás nélkül csak forrásból igyuk. Egyszerű szőrű
készíthető vízáteresztő textíliából egy zsákszerű alkalmatosságot varrva.
Szűrőbetétnek használjunk sódert, homokot és filcet. Ez azonban nem vegyi szűrés!
Fogyasztásra alkalmas víz nyerésére több lehetőség is adódik. A hajnali
harmat kendővel összegyűjthető, az esővíz felfogható /a fák üregeiben
felgyülemlett csapadék taninnal szennyezett, nem iható/. A friss, tiszta hó
felolvasztva fogyasztható. Levest, meleg italt /készleteinket kímélve/ ebből
készítsünk. Hátránya, hogy 10 egységnyit kell felolvasztani 1 egységnyi víz
nyeréséhez. Eredeti halmazállapotában ne fogyasszuk, mert izgatja a gyomrot.
A lomblevelű erdők egyes fái alkalmasak arra, hogy megcsapoljuk nedveiket. A
nyír és a juhar kérgének bemetszésével, egy pálcika segítségével edénybe
vezetve 10-12 óra alatt 1 pohárnyi tápláló, tiszta folyadékot nyerhetünk.
A növényzettel benőtt felszint figyelve a száraz fűvel borított réteken
gyakran láthatunk élénkzöld foltokat, télen is zölden vírító növénycsoportokat.
Ezek a felszín alatt megbúvó vízeket mutatják. Vannak kifejezetten "forrás
jelző" növények, pl. a fehéren virágzó keserű foszlár és a sárgászöld
vagy sárga virágú veselke tavasszal jelzi a talajban a vizet. A mészkőforrások
helyét a csillagos májmoha csoportok, elsősorban a buvákfű árulja el. Jó
forrásjelző a kis virágú füzike, a szántókon pedig a satnya gabona. Az erdei
források vidékén gyakran látható az erdei káka, a keserű foszlár, az erdei sás,
az erdei zsurló és az acsalapu, a boroszlán, a gyíkhagyma és a medveszőlő. A mezei
vízforrásokat a mocsári gólyahír, a keserű foszlár, a mocsári nefelejcs, a kúszó
boglárka jelzi. A forrásfű csaknem minden vízlelőhelyen előfordul. A fák közül a
talajvízre utal a fűz, az éger, a fekete és fehér nyár, a kőris, a nyír és a
szil.
Nagy nedvességtartalmú földterületen úgynevezett "indián
forrás" készíthető. Ehhez ássunk egy 0,5 m X 0,5 m-es gödröt. Várjunk egy kis
időt, majd óvatosan merjük ki az első adag, szennyezet vizet. Egyre tisztább víz fog
a gödörbe szivárogni, amely leülepedve végszükség esetén fogyasztható.
Az emberi szervezet fenntartásához a folyadék mellett táplálékra is
szükség van. Étrendünket úgy kell összeállítanunk, hogy még a viszonylag mostoha
körülmények között is megkapjuk mindazt, amire a szervezet egészséges
müködéséhez szükség van. Elsősorban energiát hordozó anyagokra /fehérjék,
zsírok, szénhidrátok/ van szükségünk. A tápanyag egy része energiát nem
szolgáltató anyagokból /vitaminok, ásványi sók, folyadék, rostok stb./ áll. A
megfelelő bélműködés érdekében szervezetünknek növényi rostra is szüksége van
/nagyon fontos lehet, ha hosszabb időt töltünk a természetben/.
A fokozott izommunka fokozott energia felvételt igényel
/ilyenkor a test vitaminszükséglete is növekszik/. Ezért kell figyelembe vennünk,
hogy az egyes feladatok
/hátizsák cipelése, emelkedők, favágás stb./ mekkora
energia veszteséggel járnak.
Néhány jótanács a táplálkozásról:
Növényi eredetű szénhidrát a keményítő. Ennek kell a szükséglet
2/3-át fedeznie. A keményitőt elsősorban a gabona félék tartalmazzák /rizs,
búza,kukorica/, valamint a burgonya.
Fogyasszunk teljes őrlésű lisztből készült barna kenyeret, mely a
vitaminok gazdag tára. Ebből 1 kg-nyiban ugyanannyi B1 vitamin van /rendkívül fontos
az izmok és az idegrendszer szempontjából/, mint 6 kg fehér kenyérben. Kenyér helyet
ehetjük a nagyon jól elcsomagolható, univerzális Korpovit kekszet is.
Legyen a zsebünkben olajos magvakból, aszalt gyümölcsdarabkákból álló
keverék /"Diákcsemege" néven készen is beszerezhető/, vagy "müzli
szelet" melyet a főétkezések között fogyasszunk /vitaminokat, növényi
zsiradékot, ásványi anyagokat, növényi rostokat tartalmaz/.
Italainkat szőlőcukorral ízesítsük /ezt tudja a legjobban hasznosítani
szervezetünk és a nádcukorral ellentétben nem „gyilkolja a B" vitaminokat/.
Csipke-, szederbokor stb. mellet elmenve mindig lakmározzunk be. Fogyasszunk
salátának a természetben található nyers növényeket. Egyes gombaféléket is
ehetünk nyersen /pl. óriás őzláb gomba/. Rengeteg vitamint, rostot tartalmaznak és
folyadék szükségletünket is segítenek pótolni.
Az állati eredetű fehérje egy részét tejtermékek /sajt, tej, túró stb./
és tojás formájában vegyük magunkhoz /bár ez utóbbinak élettani szerepe eléggé
vitatott/.
A természetben is igyekezzünk minél egészségesebben táplálkozni, azonban
a túlélő tábor nem az a hely, ahol a kalóriát, vagy a koleszterint számolgatná az
ember. A kiegyensúlyozottságot és a helyes arányok megtartását javasolom. Együnk
tehát sok gyümölcsöt, zöldséget, magvakat, nyers és rostdús élelmiszereket, de
kár lenne kihagyni egy esti szalonnasütést.
Csak olyan élelmiszert vigyünk magunkkal, ami nem romlik meg. A reggel
fagyasztóból kivett és több rétegbe becsomagolt húsféle koraeste még
elkészíthető a tábortűznél.
Az ételt ruhaneműbe burkolva lehet melegen tartani. Hűteni viszont verembe
téve, vagy friss lombos ágakkal letakarva lehet.
Akcióképességünket egy-két napig fenntarthatjuk a következő
összeállítással: leves, kávé /vagy tea/, aszalt gyümölcs, csokoládé, vitamin
készítmény. Mindig legyen nálunk ezekből az élelmiszerekből vésztartalék /a
"vésztartalék vésztartalékaként" pedig egy szelet sport célra készített,
magas energia tartalmú eledel pl.Power Bar/.
A terepen kiemelkedő jelentősége van a C vitamin
fogyasztásnak.
Tervezzünk napi ötszöri étkezést. Ezeket nem szabad kihagyni. Fogyasszunk
könnyű reggelit /lehet gyümölcs is/. Fontos, hogy sok folyadékot vegyünk már a nap
kezdetén magunkhoz /tea, kávé, gyümölcslé/. A menet megkezdése után egy-másfél
órával együnk valamit, akkor is, ha nem vagyunk éhesek. Amikor már fáj a gyomrunk az
éhségtől, legyengülünk, rövid időn belül pedig „jön” az étvágytalanság,
fejfájás, hányinger /akár az "eléhezés" is bekövetkezhet, ami a
vércukorszint drasztikus csökkenését jelenti/. Legkésőbb, akár ebben az állapotban
is kell enni. Tapasztalatok szerint az ilyen típusú rosszullétek esetén rendkívül
jól bevált a következő "koktél": Aspirin, Samarin, vitamin pezsgő
tabletta, szőlőcukor. Délben feltétlenül együnk levest /zacskós kiszerelésben ez a
legkönnyebben szállítható élelmiszer/ a testünk által kiizzadt sót ezzel tudjuk a
legjobban pótolni. Egészítsük ki ebédünket valami könnyű hideg étellel és
gyümölccsel /aszalvány is lehet/. A tevékenység ritmusa, jellege miatt a fő
étkezést /régi magyar arató hagyomány szerint/ kénytelenek vagyunk a nap végére
tenni.
Egészségtelen, esetenként alacsony élvezeti értékű táplálék a
készétel konzerv, mégis gyakran ráfanyalodunk. A következő módszerrel kell
megmelegíteni. Lezárva, főzőn, vagy parázson addig melegítsük, míg a teteje
felgömbölyödik /ilyenkor jellegzetes pattanó hangot is ad/. Ha kész van, erősen
ütögessük meg, majd a tetején óvatosan lyukat ütve csökkentsük a dobozban a
nyomást. A felbontott konzervet azonnal meg kell enni, mert a doboz fala a levegővel
érintkezve ártalmas vegyi anyaggá alakul át.
Az ételt mindíg hamuban melegítsük, ne izzó parázson.
A túlélő számára azonban az az igazi élvezet, ha a tábortűznél saját
maga készítheti el ételét. Ehhez azonban ismernie kell az szabadtüzön, edény
nélkül történő főzés fortélyait.
A legegyszerűbb nyárson sütni. Ennek alapjait a szalonna sütéssel lehet
megtanulni. Vegyünk egy szép darab, kb. kétujjnyi szalonnát. Vágjunk egy alkalmatos
ágat /ne legyen mérgező, vagy kesernyés ízű/ és a vastagabb végéről egy
tenyérnyi darabon hántsuk le a kérget, majd hegyezzük ki és faragjuk laposra.
Szúrjuk a nyársat a szalonna közepébe /vagy két lyukon vezessük át a bőrén/. A
nyárs hegye ne lógjon ki. A szalonnát úgy kell beirdalni, hogy a szétnyíló
csatornák egy pontban találkozva vezessék a kicsorduló zsírt, amit kenyérre
csöpögtethetünk. A parázs fölött, lassan forgatva pirosasbarnára kell sütni.
Együnk hozzá vörös hagymát, mert segít a szervezetnek a sertészsír
feldolgozásában /minden lehetséges ételhez fogyasszunk minél több vörös- és
fokhagymát - élettanilag nagyon fontos; praktikus utána mentolos rágógumit rágni!/.
A nyárson úgy is süthetünk húst, hogy csíkokra vágjuk és feltűzzük
ujjnyi vastag botokra. A csíkok végét fapecekkel rögzítjük. A tűz körül kb.
45o-os szögben a földbe szúrjuk. Időnként forgassuk meg.
Ezekkel a módszerekkel gomba, kukorica és más növény is elkészíthető.
A nyárson legegyszerűbben elkészíthető élelmiszerek egy
főre számolt hozzávetőleges adagja és az elkészítés ideje: 15 dkg szalonna 20-30
perc, 30-50 dkg hal 20 perc, fél csirke 30-40 perc, 30 dkg hús 1-1,5 óra.
A szabadtűzi ételkészítés magasabb szintje a "maori kemence".
Ássunk egy kb. 50-60 cm mély és 50 cm széles gödröt. Gyújtsunk tüzet és rakjunk
bele köveket. A kiásott földet gondosan rakjuk kupacba a lyuk mellett. Belülről, a
gödör falához állítsunk egy 1mX10 cm-es karót. Mossunk meg burgonyát, a
megfűszerezett húst /kakukkfű stb. található a környéken/ csalánba,
acsalapulevelekbe vagy más nem mérgező levélbe csomagoljuk. Ha a kövek jól
áttüzesedtek, akkor hamut, parazsat kaparunk a tűzből a gödörbe, majd rátesszük a
köveket. Erre rakjuk a húst, majd a burgonyát. Az egészet betakarjuk földdel és jól
ledöngöljük. Kihúzzuk a karót és a keletkezett lyukba kb. 1 liter vizet öntünk,
majd gyeptéglával lezárjuk. A hús jellegétől függően 1-2 órán át pároljuk.
A serpenyőt kiválóan pótolhatja egy közepes méretű lapos kő. Tüzet
rakunk rá és kb. egy óra hosszat hevítjük, majd eltávolítjuk róla a parazsat,
lombsöprűvel letisztítjuk. Rárakjuk a fűszerezett hússzeleteket /a Vegeta
ételízesítő olyan apró luxus, amit érdemes megengedni magunknak - leves is
készíthető belőle/. Nem kell zsírozni a követ, mert a hús nem ragad hozzá.
Ugyanígy süthetünk teljesőrlésű lisztből szódabikarbóna és víz hozzáadásával
lepényt.
Megfelelő minőségű agyagot találva kitünő főzési lehetőséget
nyerhetünk. Baromfit, vagy halat a kibelezés után kb. két ujjnyi vastag agyagrétegbe
csomagoljuk /a testnyílást cérnával, vagy dróttal össze kell zárni, hogy be ne
piszkolódjon a hús/, majd bekaparjuk a tűztér közepén a hamuba. Mellette másik
tüzet gyújtunk, a keletkezett parazsat a sütnivaló fölé toljuk. Ha vörösre és
kőkeményre égett az agyag, kivesszük a hamuból, de egy ideig még a tűz mellett
hagyjuk párolódni és hűlni, csak később törjük fel. E módszer előnye, hogy nem
kell kopasztani, vagy lepikkelyezni a nyersanyagot, az ugyanis beleragad az agyagba.
Ha elfogy a magunkkal hozott élelmiszer, "gyüjtögető és
vadászó" életmódra kell áttérni. Ezért ismerjük meg a legfontosabb mérgező
és ehető növényeket /főként a gombaféléket/. A cikk terjedelme sajnos nem teszi
lehetővé ezek ismertetését. Felismerésükhöz jó segítséget adnak a következő
könyvek: Rápóti-Romváry: Gyógyító növények, Medicína Könyvkiadó, Budapest
1983., Pamela Forey és Cecilia Fitzsomons: Ehető növények, Albert-Locsmándi-Vasas:
Ismerjük fel a gombákat!, Horst Altman: Mérgező növények Mérgező állatok, Lícium
könyvek 1993. Gyakoroljuk a gombák felismerését, azonban "nem éles"
helyzetben mutassuk meg szakértőnek.
Éghajlatunkon sajnos hiányoznak azok a vadon termő gyűmölcsök, melyek
bőségükkel egész évben lehetővé tennék megmaradásunkat. Csak akkor maradhatunk
tehát életben, ha táplálékunkat vadászat révén kiegészítjük /elsősorban ez
úton tudjuk fehérje utánpótlásunkat is biztosítani/. Senkinek nem ajánlom azonban,
hogy a túlélésre hivatkozva "rapsickodni" kezdjen. Ennek ellenére
készítsük el fegyvereinket és céltárgyakra gyakoroljuk használatukat, ez kellemes
és hasznos elfoglaltságot jelent. Érdemes a csapdák és hurkok egyes változatait is
ismerni.
A legegyszerűbben elkészíthető, ősi fegyver a dárda. Ez egy kb. 150 cm
hosszú, heggyel ellátott egyenes bot. Elkészítéséhez a karcsú, egyenes faágról
hántsuk le a kérget, és csiszoljuk simára /dörzspapirral, vagy üvegszilánkkal/. A
vékonyabbik végén legyen egy kis mélyedés az „atlatl” karma számára.
Az atlatl egy keskeny, kb. 60 cm hosszú keményfadarab, amely
az egyik végén apró karomban végződik, a másik vége közelébe pedig hurok van
erősítve. Meghosszabbítja a vadász karját, aki így sokkal nagyobb erővel
hajíthatja el a dárdát. Ez a következő módon történik. Fogjuk az atlatl-ot
tenyérrel fel- és hátrafelé tartott kezünkbe. A két ujjunkat alulról a hurokba
helyez markoljuk meg a fegyvert. Fektessük rá a dárdát úgy, hogy a vége a vájatban
lévő karomba illeszkedjen. A dárda másik támasztékául a ujjaink szolgálnak.
Hátrahúzott karunkat vállból indítva, az eszközt mintegy ütőként használva
lökjük el a lándzsát./1.ábra/ Nagy termetű állatok /szarvas, őz, vaddisznó/
vadászatára jól megfelel, különben nem használták volna évezredeken keresztül
szerte a világban. Pontosan célozni azonban nem lehet vele, tehát kisebb vadak
elejtésére /pl. nyul/ nem alkalmas. Erre való a hajitófa, amely egy enyhén ívelt,
50-60 cm hosszú laposra faragott bot, melyet pörögve kell eldobni. Hazánkban, a
pusztai emberek által használt változata egy két végén kihegyezett kb. fél méter
hosszú bot /elsősorban farkasok ellen használtak/.
Az emberiség történetének egyik legkitünőbb fegyvere az íj. Évezredeken
keresztül a harcmezőket is uralta.
Készítsünk mi is íjat, méghozzá "egyszerű botíjat"! Hossza
kb. 1,50 cm és a testmagasság között legyen /az "indián jellegű" íj
rövidebb/. Anyaga lehet magas kőris, tiszafa, tölgy, akác, juhar, gyertyán stb.
Készítéséhez vágjunk egy egyenes, kevés gallyal rendelkező, közepén
kb. 3 cm átmérőjű ágat. Hántoljuk le a kérgét és a fát helyezzük el éjszakára
hűvős, száraz helyen /legalább 6 óra hosszat nem szabad kitenni a napra/. Ha
szükséges egyenesítsük ki /ezt friss állapotban még könnyedén megtehetjük/.
Két-három napi száradás után elkezdhetjük kifaragását. Hántoljuk le az íj
szárnyait úgy, hogy fokozatosan elvékonyodjanak. Először a felső szárnyát
készítsük el. A jó íj a markolat közepétől 10-15 cm-re kezd egyenletes ívet
alkotni. Végeit 3 cm hosszúságban vastagabbra hagyjuk, hogy rovátkákat
készíthessünk a húr befogadásához.
A finom megmunkálás után hagyjuk még egy-két napig száradni. Végezetül
parázs fölött melegítve addig dörzsöljük zsírral, amíg telítődnek a rostok,
így nem reped és nem törik. A húr egyik végét rögzítsük fixen, a másikat
hurokkal akasszuk az elkészített vájatokba.
Az indián íj készítéséhez egy 5-6 cm átmérőjű egyenes, szemmentes
fát száradás után középen hasítsunk félbe, majd a markolattól kiindulva belső
oldaláról fokozatosan elvékonyítva hántoljuk le a rétegeket. Az íj
"hátát" /használat közben ez a felénk néző rész/ egyenesre faragjuk, a
másik oldala, a "hasa" marad gömbölyű . A munka közben meg-meg állva,
térdünkön megfeszítve ellenőrízzük, hogy egyenletesen hajlanak-e szárai.
Készítése munkaigényes feladat, de kompakt, erős fegyvert eredményez /hasára inat,
bőrt erősítve megnövelt erejű "támasztott" íjat kaphatunk/. /2.ábra/
Teljes kiszáradásig az íjat ne feszítsük meg erősen!
A nyílvessző egyenes, szabályosan hengeres, kb. 5-7 mm átmérőjű száraz
vesszőből, vagy nádból készíthető. A vezető tollból hármat készítünk. A
tollat /pulyka, liba stb/ hosszában kettévágjuk, majd úgy nyessük le, hogy legalább
2 cm magas csík jöjjön létre. A maradék csévét minél keskenyebbre faragjuk.
Mindkét végén kb. 0,5 cm cséve maradjon a bandázzsal történő rögzítéshez. A
vessző végétől kb. 3 cm-re óvatosan kis hornyokat vájunk ki és beléjük ragasztjuk
a tollakat /párhuzamosaknak kell lenniük a nyíl tengelyével/. Bandázsolással
/fonállal körbetekerve/ rögzítjük. A fő vezető toll mindig merőleges a nyíl
végén lévő vágatra, melyet az évgyűrűk szállirányára merőlegesen 4-5 mm
mélyen befűrészelve alakítunk ki. A vájat méretét reszeléssel, csiszolással úgy
állítsuk be, hogy a húrra enyhén rászoruljon.
A vessző hosszának megállapításához húzzuk ki az íjat egy pálcát az
idegre helyezve. Az íj hasáig mért távolsághoz számoljunk hozzá még 2,5 cm-t és a
hegy hosszát.
A hegynek olyan méretűnek kell lennie, hogy megfelelő csatornát vágjon a
vad gyors megöléséhez. Szélessége nagyvad esetében általában 25-30 mm legyen. A
jó vadászhegy hossza szélességének általában 2-2,5-szerese.
A fegyverek hegyét a legegyszerűbben a fa kihegyezésével, majd parázs
fölötti barnára edzésével alakíthatjuk ki. Igy azonban nem lehet hatékony
nyílhegyet készíteni. Ezért inkább csontot /aggancsot/ vagy kovakövet használjunk.
A csontot erősen megkarcolva, kővel óvatosan megütögetve a kívánt formára
törhetjük, majd csiszolással élesíthetjük. /3.ábra/ A leghatékonyabb fegyver
hegyet a pattintott kovakő adja. Helyette azonban tökéletesen megfelel az üvegpalackok
talpa, vagy a porcelán /sajnos korlátlanul rendelkezésre állnak a természetben/.
Megmunkálásukhoz azonban nagy gyakorlat szükséges, ezért e cikkben nem foglalkozom
ezekkel. Szükség esetén véletlenszerűen kitört hegyes, éles üvegdarabokat is
felhasználhatunk. Rögzítéséhez készítsünk "V" alakú hosszanti
bevágást a fegyver végén, majd a hegyet helyezzük a vágatba. A hegy töve alatt
elkötve /innal, nyersbőrű szíjal, növényi rostokból készített zsinórral stb./
szorítsuk össze a fát.
Fegyvereink elkészítésénél ragasztónak fenyő, vagy más
fa /pl. nyár/ gyantáját lehet használni. Ha nem találunk a törzsön gyantát, akkor
a kérget késsel felsértve az anyag termelésére késztethetjük a fát. A kemény,
száraz gyanta edényben, parázs fölött megolvasztható.
Húrt állati inakból, nyersbőrből, vagy magunkkal hozott zsinórból
készíthetünk.
Bár íjjal lőni minden valamirevaló férfiember tud, érdemes azonbabn
áttekinteni használatának alapfogásait.
Lábainkat a váll szélességének megfelelő távolságban terpesszük. A
cipő orra a cél közepétől a lővonalra húzott képzeletbeli vonallal érintkezzen.
Az íjat tartó karunk válla a célra merőlegesen legyen. Tenyerünket úgy helyezzük
el a markolaton, hogy a mutatóujjból és a hüvelykujjból villát képezzünk. A húzó
kéz ujjait /mutató-, középső- és gyűrűsujj/ az első ujjpercnél akasszuk be az
idegbe. A mutatóujj a vesszővég fölött, a többi alatta helyezkedjen el /nem kell
fogni a vesszőt, azt megtartja a vágatba feszülő húr/. A vessző a fegyver
baloldalán legyen.
Az ideg húzása a húzó kar, a váll- és hátizom segítségével
történik, a lapockákat közelítve egymáshoz. A húrt mindig ugyanabba, az arcon
található, ún. fix pontba kell húzni. Ez mindenkinél máshol található. Az indián
íjakat általában nem szabad ennyire kihúzni!
Az oldás is a hátizom segítségével történik, a húzókar egyidejű
hátramozgásával /íjáttartó kezünk enyhén toló mozgást végez/. A húrt feszítő
ujjakat a hátrahúzással egyidőben kell ellazítani.
A célzás egyik módja az úgynevezett ösztönös /intuitív/ célzás. Ennek
során mindkét szemünkkel nézzünk a célra. Az íj kihúzása, rögzítése és rövid
ideig való megtartása, a célzás és elengedés egy folyamatos, harmonikus
mozgássorban kapcsolódjon össze. A másik ehetőség a vesszőhegyes célzás.
Lényege, hogy a teljesen kihúzott íjal a vessző hegye felett elnézve a vesszőhegy
és a cél közötti rés szűkítésével, vagy tágításával szabályozzuk a vessző
röppályáját
Az íjal testközelből vadászunk. Ez általában nem több 20 méternél.
Ennyire tehát meg kell közelítenünk a kiszemelt állatot. Ha a vad a lövéshez jó
testhelyzetben áll, a vessző útját pedig nem zavarja semmi, helyezzük a vesszőt az
idegre. Az íj kihúzásával várjuk meg, amíg a vad a fejét elfordítja. Ha
takarásunk kevés, megfeszíthetjük az íjat lehajolva, vagy lekuporodva vízszintesen
is. A lővőhelyzetbe való felegyenesedéssel egy időben fordítsuk a fegyvert a
lövéshez megfelelő helyzetbe. A mellkasi rész eltalálására törekedjünk, mert itt
helyezkedik el a tüdő és a szív /a nyílhegy a létfontosságú szerveket átvágva,
általában vérzést okozva öl/.
Lesli Hiddings gondolatait követve foglalkozzunk a cikk végén a
menedékekkel.
Készítésük szükségességét elsősorban az időjárás, fizikai
állapotunk és a kívánt tartózkodási idő határozza meg. Ha a test hőmérséklete
33 0C-ra süllyed, az ember elveszíti az eszméletét. További 8 0C hűlés pedig
halálhoz vezet. Ez kimerülten, átázott ruházatban /különösen ha szél fúj/ akár
nulla fok fölött is megtörténhet. Számoljunk azzal is, hogy hidegben gyorsan
elveszítjük fizikai és lelki az erőnket, elfagyott kezünk pedig idővel minden
munkára alkalmatlanná válik.
A menedék megépítésénél a következőket vegyük figyelembe: a bejárat
mindíg szélvédett oldalon legyen és minél kisebb méretüre készítsük /kivétel,
ha hőség ellen kell védekezni/; elég stabilnak kell lennie, hogy ellenálljon a
széllökéseknek, a hó súlyának; védenie kell a csapadékkal szemben; személyenként
általában 1,5 - 2 m2-re van szükség /férjen el benne fekvőhelyünk és a
hátizsák/; amennyiben van rá módunk készítsük fűthetőre, de már önmagában egy
zárt térben is elviselhető mikroklíma tud kialakulni; legalább 1,5 m magasnak kell
lennie, ha tüzet akarunk benne rakni /a füst elvezetéséről gondoskodni kell/;
praktikus a tüzifát is a menedékben elhelyezni, hogy száraz maradjon.
Extrém időjárási körülményeket nem számítva általában egy
éjszakára nem érdemes ”szárnyékot” /menedéket/ készíteni. Használjuk ki
inkább a természet adta lehetőségeket: barlangot, sziklák közti üregeket,
kiszögeléseket, gyökérrel együtt kidölt nagy fákat keressünk. Ezek védettségét
szükség esetén rögtönzött "fal" felhúzásával fokozhatjuk poncsó,
vesszőfonat, ágak stb. felhasználásával.
Ha télen bajba kerülünk /pl. hóviharban/, keressünk egy olyan területet,
ahol legalább 50 cm-es hóréteg van. Hátunkra feküdve testünk mozgatásával és
minden lehetséges eszközzel /pl. gyalogsági ásó, főzőedény/ készítsünk
megfelelő méretű gödröt, majd kb. 50 cm mélyen egy "L" alakú üreget
létrehozva fúrjuk be magunkat oldalra. Lehetőleg zárjuk le a nyílást.
Ideiglenes, egyszemélyes sátor jellegű menedék készíthető poncsóból.
Zsinórral, vagy gumipókkal kb. 50 cm magasan a poncsót két szemközti középső
pontjánál kifeszítve alakítsunk ki tetőt, majd az alját helyben készített, vagy
magunkkal hozott cövekekkel rögzítsük.
Építhetünk több ember számára is alkalmas szárnyékot a természetben
talált anyagokból. Alakja lehet rézsutos-, kerek-, kettős tető, csúcsos stb. Közös
elemük a zsinórral, vagy az ágak "egymásba fonásával" rögzített fa
rácsszerkezet. Erre kell rögzíteni a védő burkolatot, melynek anyaga lehet poncsó
vagy pvc fólia. Munkaigényesebb megoldás természetes anyagokkal befedni. Rakhatunk a
vázra szorosan egymásmellé tett dorongfákat, kötegelt nádat, fák lehántott
kérgét, lombos- vagy tűlevelű fák ágait /legalább felerészben takarják egymást/,
nagy leveleket, fűcsomót stb. Mindíg alulról felfelé, tetőcserép szerűn rakjuk a
burkolatot. Amennyiben elég erős a vázunk és tartós, hőszigetelő építményt
kívánunk, akkor az előbb felsorolt burkolatok valamelyikére gyeptéglából, mohából
avagy csak egyszerűen földből /hóból/ 10-20 cm vastag réteget kell rárakni .
Télen "iglu" építésével lehet kiváló menedéket kialakítani.
Elkészítésére a legalább 20 cm magas hótorlaszok anyaga a legalkalmasabb. Az iglu
helyén a havat le kell taposni, el kell egyengetni. A torlaszból kivágott 20 cm magas
és 30 cmX30 cm-es tömböket kör alakban egymás mellé rakva kell elkészíteni az
alapot. A következő koszorúkat mindíg egy kissé beljebb rakjuk úgy, hogy az alsó
sor tömbjei közti rés egy felette lévő tömb közepén legyen. Az iglu befedésekor
két személy egymással szemben állva lehajtott fejével és vállával alakítja ki az
építmény tetejét. A kétszemélyes iglu méretei kb. a következők: átmérő 220 cm,
magasság 150 cm. Az iglu oldalfalán bejáratot, boltozatán szellőzőnyílást kell
vágni. A bejárat elé derékszög alakú kúszófolyosót készíthetünk, hogy
megtörje a hideg szelet.
A menedékek bemutatásával a cikksorozat végére értünk. Sok örömet
kívánok a természetjáráshoz mindazoknak, akik elkezdik /folytatják/ a túlélést
és azoknak is, akik „csak” egy családi kirándulás során használnak majd a
bemutatott fogásokból. A TOP-GUN három számában természetesen csak az alapok
közvetítésére vállalkozhattam. Azok számára, akik többet szeretnének megtudni a
túlélésről, irodalomajánlással szeretnék segíteni: Gerhard Buzek: A túlélés
kézikönyve Subrosa 1975., Mirko Vosátka: Természetjárók enciklopédiája, Madách
1978., Len Cacut: Túlélés, Hajja end fiai 1995., Gazdag László: Utitársunk a
térkép Gondolat 1969., Az elsősegély kézikönyve, A St. John Mentőszolgálat, a St.
Andrew' s Mentőgyesület és Brit Vöröskereszt hivatalos kézikönyve Subrosa Kiadó.
INFO és jelentkezés
ITT ! |
Ismertető |
Ajánlott felszerelés | Jelentkezési lap | Jelentkezési feltételek | Nyeremények
Felősségvállalási nyillatkozat | Programok | Szakirodalom | Támogatók | Tudnivalók | Túlélő suli