Horváth András "Rájttörnonli"     Kelletlen tekintettel várom, hogy a párás HÉVajtó elsuhanjon elõlem.Összeragadt szemem elõtt a hajnali álmom foszlányai keverednek az utasok látványával.Elvágyódom, valahova messzire.  Nap-mint-nap megyek igy reggelente paneltszigetelni-naponta alakul egy utazás.   Nem vettek fel az egyetemre, így elvileg szabad voltam a következõ felvételi idõszakig.  Egy fergeteges kapcsolat méltatlan véget ért. Nyomasztó emlékeimet is feledni akartam,úgy éreztem, a távolság közvetlenül enyhíteni nem is fog ugyan, ám az események mindenképpen.   Az utastérben elhelyezett monitoron bámulom az útvonalat. Grönland partjainál húzunk. A felhõzet miatt nem látok semmit a hatalmas északi szigetbõl, nem úgy, mint másfél órával késõbb a végtelen kanadai erdõségekbõl. Narancslét szopogatok, elmélyülten kapargatom az alkaromról a rászáradt akroplasztot - lassanként tudatosul bennem; a kaland elkezdõdött. Az Immigration Office alkalmazottja a szokásosnál behatóbban érdeklõdik céljaim felõl, meghívóimról és anyagi fedezetemrõl. Tudatosítja bennem, "ide nem juthatsz be csak úgy furkóházi senkibunda, körmös indulatú keleti!" Brill angolsággal megnyugtatom, jó fiú leszek, nem akarok itt letelepedni,stb, így végül is bepecsételi a féléves tartózkodási engedélyt.    Szeptember 5.-én este a san francisco-i reptéren Dancs Tamás üdvözöl. Begördítem az öreg Rácz lehasznált húzózsákját az amúgyis csúnyán megpakolt autóba, aztán irány...   Tomit sokan az itthoni mászók közül "Vepedéés"-ként (repedés) ismerik. Seattle-ben él ötvenhatos szülõk gyermekeként. A gimnázium néhány osztályát végezte Németországban és itthon. Egy tóparton töltött rövid éjszaka után érünk a Völgybe. Eleinte magunkról megfeledkezve bámuljuk "Õt", a fennséges Kapitány urat. Miközben Tamás fejtegeti, hogy olyan hihetetlen, hogy erre a sziklára már felmászott egyszer, én arra gondolok, mintha csak tegnap lett volna, amikor Jucival, Csulák Dinivel és Klettner Zolival tavaly (95) elmentünk innen. A vízesés idén száraz, több a túrista, a mókusok egyre pofátlanabbak, és a Half Dome-ot sem hordták el a szuvenirgyûjtõk.    Mivel Tamásnak szûkös a szabadsága, nem vesztegethetjük az idõt! Szortírozzuk a fémtömegcikkárut, Oszi és Enci érdeklõdõ társaságában. Egyben gyüjtjük az információkat a Magic Mushroom-ról. Ez egy elegáns és nehéz út a nyugati falon. Kicsit ritkán másszák...Este még veszek egy autót, aztán felgyaloglunk a beszálláshoz.   Két nap megterhelõ munkájának  eredménye: elértük a ngyedik standot! Miutan Tominak 18.-án a seattle-i egyetemen kell lennie, módosítunk a terveken. Ezt az utat a hónap vegeig másznánk feltehetõleg, olyan lakatosmunkát igényel.Ereszkedünk, átcsoportosítunk a Zodiacra.Az ugyan már nem mászatlan magyarok által, de sebaj, félretesszük a becsvágyunkat.  A következõ nap délutáni óráiban kezdünk felcuccolni a beszálláshoz. Mindketten elvetjük a az apró részletek módszerét-inkább vállaljuk a karakterépítõ gyaloglast a teli húzózsákokkal, mintsem külön menetben  cipeljük a vizet, a slosszt és a miegyébmást. Késõ délután Tamás befixálja az elsõ hosszt,nehogy valami tolakodó reggel elinduljon elõttünk. A sûrûn mászott út egyébként szinte üres. Egy parti fixált köteleket az ötödik hosszig,ám szemrevételezve õket, aggodalomra nincs okunk. A csúcsprofi helybeli hegyivezetõ, ügyfelével,egy gazdag californiai életmûvésszel valószinüleg gyorsan fog haladni.  Hajnalban a base-jumperek ernyõnyitasi detonációira ébredünk.Fene nagy érzés lehet belevetõdni a mélységbe a szürke derengésben. A mi örömközpontunk enyhébb hatásokkal is ingerelhetõ.. Majd, ha idõvel megbomlunk a stress-tõl, akkor bizonyára vadabb formáit fogjuk valasztani a szellemi és fizikai feltöltõdésnek, most még elvagyunk a nagyfalmászással is.Létrázgatok az áthajlás alatt jobbra, majd egy rövid klasszikus betét felfelé, ismét létrák - és a standot építem. Tomi pucol,én vontatom a disznókat.Tiszta jó, hogy az erölködéstõl már most ennyire megizzadok,mert az út végére akár az öntisztulás is megindulhat. A forgalom jön -megy. Az a parti, amelyik elõttünk van, ereszkedik. A californiai pasas nem kívánta a folytatást. Lehorgasztott fejjel mondja, rettenetesen szégyenli magát.A félelem az egyik legelemibb érzés, lassú munkával, bizonyos keretek között meg lehet tanulni a kezelését.Próbálom vígasztalni valami hasonlóval. Mark, egy coloradoi pofa megerkezik hozzám a standba alulról. A zsákokra ráerõsítve mi húztuk fel a köteleit. Szólózni fog, csak éppen kapóra jött neki, hogy két hosszt lecsíphet a közremûködesünkkel.Tomi a harmadik standon valamit titkon sejtve megkérdi,bevegyük-e a csapatba Markot, ha nem megy neki a szóló? Persze, válaszolom. Hatvan méteres kötelet használunk, igy módunkban áll bizonyos hosszokat egybemászni. Az ötödik hossz egy sima táblán keresztülmenõ, az alján erõsen balra tartó, majd a negyedik standhoz képest jobbra elhúzó rivetsor.A rivet expanziós szegféle, kb olyan vastag, mint egy golyóstollbetét.Se dübel, se semmi, csak egy lukból kilógó, többnyire rozsdáa rúd. A végén néha aszott fül, csavaranya,fémbigyó, leggyakrabban semmi! A testsúlynál alig tart többet,viszont gyorsan telepíthetõ, ezért az elsõmegmászók gyakorta hatoltak át rivetsorral sima táblákon. Rakom föl a rivet hangereket, az alsókat mindig visszapucolva,egrészt,hogya következõ részletben jöjjön majd a kötél, másrészt,hogy Dancs papának ne keljen harangnyelvesdit játszania. A rivetsorok szerintem ugyancsak ellentmondanak a Yosemite-beli tiszta és etikus mászásról kialakult elképzeléseknek. Nem várt akadály tólja félre agyamban az elõbbi gondolatot. Egymás után két letört rivettel találom szemben magamat.Felkérem a segédkötélen a speckó sátorrudat és a Duck Tape-t.A rúd végére erõsítek egy önzáró hangert.Bele a két egymás után akasztott létrát    (két pár létrát használva többet lehet varázsolni, no meg kényelmesebb is), aztán kezdem a pecázást. Ilyet még soha nem csináltam, de épp itt az ideje... Mûködik. Megvan a kis ravasz. Társam haladását kémlelve ülök a standban.Eltökélten kalapál. Mark, aki végül csatlakozott hozzánk, beható érdeklõdést tanúsít a Magyarországon forgalomban lévõ cannabistermékek hozzávetõleges áráról.Amikor a keleti fal délután végre hûs árnyékba borul, valamelyik csapat huhogasba kezd örömében. A dolog gyorsan terjed, mindenki, aki csak bír torkaszakadtából vonít. Kollektív neoprimitív extázis. Tomi tapasztalt, természetébõl fakadóan óvatos mászó.Van módja tudását gyakorta pallérozni,  hiszen a Cascade hegység teli van mindenféle mászótereppel. Squalmish,Index es meg ki tudja mennyi csodás és csendes nagyfalas hely. Tom éppen kezdi a húzást. Jól megy neki,hiszen jelentõs testtömeggel bír. Nem az a ma divatos cingár sportmászóalkat, ettõl függetlenül jól boldogul a klasszikus  mászással is.Lassan közeledünk a csúcshoz. A negyedik nap reggelén füst és köd tölti meg a völgy alját.Fenn Tulomne-ban nyilván ég a fenyves, plussz jön a rossz idõ. A nap nem tûz úgy, mint az elõzõ napokban, az ég felhõs.Jólesik, de nyugtalanító. Nem is szállt be senki utánunk az útba.Lehet, hogy megneszeltek valamit? Az út egyetlen tartósan klasszikus hosszát, a 14.-et  mászom 5.10b-ért. Gyönyörû  elvált él, un. flake .A lábujjaim is bizseregnek az izgalomtól, a sok gönc húz lefelé. Nagyfalon elég harcos klasszikusan nehezet mászni. Tavaly a Salathé útban sem másztunk 5.10c-nél nehezebbet Jucival, pedig  hasonló grániton, hasonló biztosítási körülmények között, Lumpy Ridge-n (Sziklás hg) 5.11-es fokozatban is mozogtunk. Orkánszerû szélben, szemerkélõ esõben mászom egybe az utolsó két kötélhosszt. Ömlõ esõben,villámcsapásoktól rettegve érem el a kiszállást. Idõnként látok valamit, idõnként nem. Egy fickó éppen a Bismarkot nyomja a távoli Mescalito útban.Az Iron Hawk- os figurákat a szél lobogtatja a függõágyukkal együtt.Egy villanás és csak a disznókat látom,meg Tamást mellettük.   Napfényes reggelre ébredünk.A napon szárítgatjuk magunkat a nedves éjszaka után.Nem sietünk lemenni. A teljességet kerestük, és csak addig érzünk belõle valamit,csak addig tart a varázs, amig itt vagyunk a fal tetején.Lent ismét csak vágyakozas él majd a lelkünkben. Czirok Greg  Czirok Gergõ a beavatottak magabiztosságával érkezett az Újvilágba.Sajátos, hedonista életszemléletével nem volt nehéz azonosulnom. Igazán nem sokat másztunk,a tömeg elõl felmenekültünk Tulomne Meadows-ba. A vadon varázsában merültünk el, közel egy héten keresztül, vertikális megpróbáltatások helyett. Másfél hónapon keresztül habzsoltuk az ismeretlent a sivatagos delnyugati területeken - a vilagösztön kiugrasztásának jegyében.  Friscoban október végén megváltunk szeretett Chevroletünktõl, amelyet kissé beteggé tettek a végtelen földutak megpróbáltatásai, a megtett tizenötezer kilométer, és egy hetven mérföldes sebességgel történt árokbarepülés. New Yorkban, a Lexington Avenue sarkán bucsúztam el Gregtõl. Õ utban volt hazafelé, rám még várt az utazás jelentõs hányada. Valamely lüktetõ sugárúton egyedül sétálgatva,összegeztem, mit tanultam ettõl a jókedvû, kicsit szûkszavú "medvétõl" az együttöltött idõ alatt? Talán azt, hogy lényeges dolgokat az emberek között soha nem a szavak, mindig csak a cselekedetek és a magatartás intézhetnek el. Mi legalább "benne vagyunk a tutiban", nem a legszûkebb keretek közt élünk. Az elképzeléseinket meg tudjuk valósítani,nem az elõregyártott álmokat fogyasztjuk. Right Turn Only!