Főasszony temetésére
Nota: Infinitae bonitatis, etc.

Pálya-futásomnak végén,
Életemnek végső részén,
Szörnyű halál vetett tőrén.
Ím, megakadtam, sírban szállottam,
Charonhoz juttam, Lethére úsztam,
Lelkem várából jaj, kiszoríttattam.

Ó égnek két égő szeme,
Csillagból álló szépsége,
Napokból fűdzött szép fénye.
Én esetemen, vég beszédemen,
Húlló könyvemen, síró versemen,
Csorgó vizekben merült veszésemen.

Ti is Mennyben jádzó fáklyák,
Nap udvara sütő szikrák,
Világ tápláló sok csudák!
Rajtam sírjatok, ködben járjatok,
Könnyben ússzatok, elájúljatok,
Fekete gyászban értem jajjgassatok!

Mérges halál ím, levágott,
Hálójában megakasztott,
Sebes nyilával megfojtott,
Lesben kerített, gödörben vetett,
Földben eresztett, végbúcsút tétett,
És életemnek immár véget vetett.

Mint Acteon Diánától,
Diomedes lovaitól,
Megölettettem Parchától.
Alecto keze, Medusa szeme,
Mint Typhon mérge, Medea tőre;
Így az halálnak elronta ereje.

Nem néz semmit címeremre,
Sem régi nagy nemzetemre,
Jószágomból ím, kikülde,
Mint szél nádszálat, talpon nem állat,
Vagy virág ágat felleg megronthat,
Így tagjaimból halál kiszakasztat.

Addig ostromlá testemet,
Füstté tévé életemet,
Megemészté termetemet.
Járatlan útra, a Másvilágra,
Férgek várára, gödör gyomrára,
Nyavalyáival indít más országra.

Jajj, nem ád keresményimből,
Útravalót kincseimből,
Sem egy követ gyöngyeimből,
Megfoszt házamtól, új palotámtól,
Kövér konyhámtól, jó magzatimtól,
És gyermekimnek édes szavaitól.

Nem hágy leányimmal élni,
Sem fiam örömét látni,
Édesemtől takargatni.
Ez koporsóban, egy öl deszkában,
Rövid hajlékban, setét árokban,
Halál bétészen férgeknek házában.

Mi haszna hímes köntösnek,
És sokszínű lepedőknek,
Gyémánttal tölt lefüggőknek?
Mert a föld doha, rágó bogara,
Békák soksága, kígyók tábora,
Abból mind megfoszt halálnak hatalma.

Sőt ábrázatomnak bőrét,
Mostan lévő orcám fényét,
Testem szemét, szemöldökét,
Szívem, szájamat, fejér tagomat,
Gyöngyös nyakamat és homlokomat,
Porrá téteti szóló ajakimat.

Hát testem selyem ruhái,
Nyűveknek lesznek fonáli,
Friss fodrom mohok köntösi,
Arany övemben, gyöngyös függőmben,
Lágy köntösömben, száradt ingemben,
Majd sok féreg kezd öltözni testemben.

Ékességem, nemességem,
Híres-neves nevezetem,
Egész Erdélyben jóhírem.
Most földben esik, kőbe rekesztik,
Verembe teszik, porral béfedik,
És nem sokáig éppen elenyészik.

Ti azért kedves magzatim,
Szívemből szakadt fiaim,
Lelkem édes szép leányim,
Nem szél szárnyaim, sőt szű falaim,
Nem hír tollaim, elmék tábláim,
Tartsatok engem lelketek részein!

Avagy jó emlekezetre,
E készített temetésre,
Messétek fel e kövekre:
Itt N. N. helye,
Édes anyánknak, kedves dajkánknak,
Méltó sírásra tetemi nyugosznak.

Hogy ki ide szemét veti,
Talám nevemet említi,
Szemét könyvekkel enyhíti,
Mondván: nyugodjék, Mennyben lakozzék,
Ez a Nemzetes, jó névvel híres,
N. N.

Itt nemes teste feküdjék,
Égbe lelke helyheztessék,
Isten házában vitessék,
Nagy boldogságban, Isten várában,
Angyali karban, szentek javában,
Örök életnek lakjék tárházában!